A haifai Technion (Izraeli Technológiai Intézet) kutatója a bizottság indoklása szerint a kvázikristályok felfedezéséért érdemelte ki a díjat.
Az elismeréssel 10 millió svéd korona (327 millió forint) is jár.
Shechtmannak heves csatát kellett megvívnia a hivatalos tudománnyal szemben, mert a kvázikristályokban általa felfedezett alakzatot lehetetlennek tartották. A 2011-es kémiai Nobel-díjas alapjaiban változtatta meg a kémikusok szilárd anyagról vallott elképzelését.
A kvázikristály átmenetet jelent a kristályos szerkezetű anyagok és az amorf anyagok között. Bár a kristályokhoz hasonló elrendeződést mutat, nincs olyan elemi egysége, amelyekből ismétléssel teljesen lefedhető lenne egy sík.
1982. április 8-án reggel Shechtman olyan képet kapott elektronmikroszkópjával, amely eltért mindattól, amit korábban a kristályokról tudtunk. Kristályában az atomok olyan mintázatban rendeződtek el, melyet nem lehetett megismételni. Az azóta róla shechtmanitnak elnevezett anyagban ötös kristályszimmetriát talált a kutató. A kristályokban hármas, négyes, hatos vagy nyolcas szimmetria van, ezekkel a geometriai alakzatokkal tölthető ki maradéktalanul egy sík, ötszögekkel azonban nem, ezért Shechtman felfedezését nagy ellenállás fogadta.
A tudós ragaszkodott megállapításaihoz, aminek következményeként megkérték, hagyja el kutatócsoportját. Harca végül arra késztette a tudósokat, hogy gondolják át az anyag természetéről alkotott elképzeléseiket.
Az aperiodikus mozaikok – amilyen például a spanyolországi Alhambra középkori iszlám mozaikdíszítése – segítették a kutatókat abban, hogy megértsék, miként nézhetnek ki atomi szinten a kvázikristályok. Ezekben az iszlám mozaikdíszekben, akárcsak egy kvázikristályban a mintázat matematikai szabályokat követ, mégsem ismétli sohasem önmagát.
A Shechtman-féle kvázikristály leírásához a matematikából és művészetből ismert aranymetszés fogalmát használják a tudósok. Ez az arányszám már az ókori görög matematikusok figyelmét is felkeltette, mert gyakran bukkant fel a geometriában. A kvázikristályokban az atomok közti távolságok arányaira vonatkoztatható ez a szabály.
Shechtman felfedezését követően másféle kvázikristályokat is állítottak elő kutatók laboratóriumaikban, és a természetben előforduló kvázikristályokra is bukkantak egy orosz folyóból származó ásványmintában. Svéd szakemberek egy bizonyos típusú acélban találtak rá kvázikristályokra, ahol azok az anyagot páncélszerűvé erősítik.
Daniel Shechtman izraeli állampolgár, 1941-ben született Tel-Avivban, 1972-ben a haifai Technion Intézetben doktorált, ahol ma is professzor – olvasható a Nobel-díj hivatalos honlapján.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).