
Az Egyesület a Remény Kis Emberei Közösségért immár harmadszor, ezúttal a csíkszeredai Szabadság téren mutatja be az István, a király rockoperát 200 mélyszegénységből érkező fiatal közreműködésével.
2016. augusztus 18., 15:252016. augusztus 18., 15:25
Az előadást augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen láthatja a nagyérdemű Csíkszeredában, a rendezvény fővédnöke Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke. A nyíregyházi székhelyű szervezet azért jött létre, hogy segítse a Kárpát-medencei árva és nehéz sorsú gyerekeket, hogy támogassa őket anyagilag, lelkileg, különböző programokkal, élményszerzési lehetőségek megteremtésével – írták közleményben az egyesület tagjai.
Mint fogalmaznak, ezt támasztja alá a kultikus darab színpadra vitele is, az előadásban anyaországi és külhoni fiatalok és önkéntesek szerepelnek, akik Kárpátaljáról, Erdélyből, a Gyimesekből, Moldvából és Vajdaságból érkeznek. „Ezek a gyerekek vagy mélyszegénységből jönnek, vagy gyermekotthonokban nevelkednek. Az előadás célja, hogy a szervezők meggyőzzék őket emberi értékeikről, arról hogy képesek magukat felülmúlva olyan értéket teremteni, ami másokat is megerősít\" – olvasható a közleményben. Az első előadást 2014. augusztus 30-án tartották Budapesten a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. Több mint 3000-en voltak kíváncsiak az ingyenes produkcióra, amellyel a nehéz sorsúakat támogatták.
Az összegyűlt adományokból anyagi segítséget is tudott nyújtani az egyesület a hazaérkező gyerekeknek. Az előadás nem egyszeri volt, a szervezők 2014 őszén engedélyt kaptak a folytatásra, ezért a következő években a résztvevők származási helyére vihetik el a magyarok számára kultikus rockoperát. Az első állomás a Délvidék volt; Csantavéren 2015. augusztus 22-én, az ottani bazilikaméretű Páduai Szent Antal-plébániatemplom mögött kialakított színpadon lépett fel újra a lelkes csapat. A szervezők a rockopera alatt gyűjtést szerveztek, aminek eredményeképpen a zentai magyar kórház újszülött osztálya számára adományozhattak egy értékes újraélesztő készüléket.
A csíkszeredai előadásban fellépnek a Hargita megyei 2-es és 3-as számú gyermekelhelyező központ fiataljai is. Az előadás ideje alatt érkező felajánlásokat a csíkszentsimoni gyermekotthon felújítására fogják fordítani. „Szeretnénk igent mondani azokra a fiatalokra, akiket az élet, gyakran nem is saját hibájukból, megpróbált. Szeretnénk őket úgy felemelni, hogy meg tudjanak állni saját lábukon, ráébredjenek értékességükre. Olyan élményekben és tudásban szeretnénk részesíteni őket, amelyek révén sebeik gyógyulnak, és igaz értékkel rendelkező, tartalmas életet tudnak élni. Arra törekszünk, hogy a rászoruló gyerekek és fiatalok támogatása ne csak kampányszerű tevékenység legyen, hanem az egész esztendőt átölelje\" – olvasható az egyesület honlapján.
A szervezet tagjai azt írják, hogy mivel munkájuk során mindenekelőtt az egyetemisták önkéntes segítségére építenek, céljuk, hogy tevékenységükkel bemutassák a társadalmi felelősségvállalás szükségességét és lehetőségét. Bíznak abban, hogy így egyre többen segítenek azokon, akik a leginkább rászorulnak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!