Játékkal népszerűsítik a kortárs irodalmat a 20. alkalommal, november közepén szervezendő Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron.
2014. szeptember 30., 19:082014. szeptember 30., 19:08
Az Olvasd el, és játssz velünk! elnevezésű játék keretében a jelentkezőknek kijelölt irodalmi alkotásokat kell elolvasniuk, illetve ezzel kapcsolatos játékos feladatokat megoldaniuk, amelyek lehetőséget biztosítanak az olvasói élmények megosztására.
A diákok életkori sajátosságai és olvasói igényei alapján a szervezők a következő műveket jelölik olvasásra: A 3–4. osztályosoknak Kertész Erzsi Dalia és Dália, az 5. és 6. osztályosoknak Mikó Csaba Veszélyben a Tölgy!, a 7. és 8. osztályosoknak Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István Időfutár I. – A körző titka, a 9–12. osztályosoknak pedig Vida Gábor Ahol az ő lelke című könyvét kell elolvasniuk.
A szervezők október 3-áig várják háromfős csapatok – egy osztályból legtöbb két csapat – jelentkezését. A jelentkezésnek tartalmaznia kell a részt vevő diákok nevét, osztályát, az iskola nevét, a kapcsolattartó nevét és telefonszámát, valamint a csapat nevét. Az első 15 jelentkező csapat az olvasásra kijelölt könyvet kapja ajándékba, és minden résztvevő könyvjutalomban részesül. A döntős csapatok a könyvvásáron találkoznak egy újabb játékra.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!