
A hagyományoknak megfelelően felvonulással egybekötve nyitják meg hivatalosan pénteken a szalontai napokat. A háromnapos rendezvénysorozat ünnepi felvonulásán a hajdúváros óvodásai és kisiskolásai kapják a főszerepet, ugyanakkor különleges bemutatóval készülnek az eseményre a számos hazai és nemzetközi versenyen győztes Arny Dance Táncstúdió tagjai is.
2015. június 05., 12:192015. június 05., 12:19
A megnyitó elé azért indokolt a hivatalos jelző, mivel a városnapok keretében már az elmúlt napokban számos kísérőrendezvényt tartottak.
Szerdán megemlékezést rendeztek a hajdútelepítés emlékművénél abból az alkalomból, hogy Bocskai István fejedelem 409 évvel ezelőtt, 1606. június 3-án bocsátotta ki városalapító adománylevelét. Ugyanezen a napon tematikus napot tartottak a hajdúváros és környéke aktív és nyugdíjas pedagógusai részvételével, bemutatták Koszorús Erzsébet nyugdíjas tanár Csillogó gyermekszemek tükrében című könyvét, illetve a polgármesteri hivatalban köszöntötték az aranylakodalmukat ünneplő nagyszalontai párokat.
Az idei szalontai napokon a szórakoztatás, a könnyedebb rendezvények kapnak nagy hangsúlyt. Pénteken a helyi és innen elszármazott játékosok részvételével rendeznek futballmérkőzést, este helyi zenekarok koncerteznek rock, hip-hop, könnyűzenei kategóriában, de a mulatós műfaj sem marad el.
Szombaton sakk- és bográcsgulyásfőző-versenyt, nemzetközi kettesfogathajtó-bajnokságot, ökölvívógálát rendeznek, a zenei kínálatban pedig a magyarországi Magna Cum Laude popzenekar szerepel sztárvendégként.
Érdekes színfoltja lesz a városnapoknak a szombati ölelésnap, amelyen a nagyszalontai diákok egy-egy ingyenes öleléssel ajándékozzák meg a különböző programok résztvevőit, akiket egyúttal arra buzdítanak, hogy adják tovább a gesztust.
Vasárnap a békéscsabai Márvány Fotóklub művészeinek 2014-ben készített alkotásaiból nyílik tárlat az Arany-palota galériájában. A nap folyamán nép- és sporttáncosok, énekesek veszik birtokukba a piactéri nagyszínpadot, amelyen a nemrég New Yorkban bemutatkozott Rozalia Bot helyi ruhatervező költeményeibe bújt modellek is felvonulnak.
A hajdúvárosi rendezvénysorozat vasárnap esti záróprogjamja Alex Velea román rapper és a magyarországi Groove House együttes koncertjét, majd az ezt követő tűzijátékot tartogatja.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!