
Megörökítette kézlenyomatát és aláírását az 50 éves Illés-zenekar három tagja, Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs hétfőn Budapesten egy belvárosi étteremben.
2014. december 15., 18:172014. december 15., 18:17
A gipsznyomatok a Magyar Rockcsillagok Falára fognak kerülni a Rockmúzeumban. „A mostani vidéki bejátszó koncerteken, majd december 27-én és 28-án a Sportarénában Beatünnep lesz, nem Illés-koncert. Ötven évvel ezelőtt jött létre az a zenekar, amely megteremtette a magyar nyelvű rockzenét. A dalokat ünnepeljük, nem magunkat” – fogalmazott Bródy János az eseményen.
A Magyar Rockcsillagok Fala a Hemingway-alapítvány gondozásában 1991-ben valósult meg, eddig 67 ének- és zeneművész, valamint együttes örökítette meg kézlenyomatát és aláírását az utókor számára. A gyűjtemény 2014-től kapott helyet a Rockmúzeumban.
Szörényi Levente felidézte, hogy az Illés később megszilárduló felállása 1965 januárjában állt össze először és abban az évben nyáron kezdték írni közösen az első magyar nyelvű számokat a nógrádverőcei KISZ-táborban, ahol négy hónapon át minden este játszott a zenekar.
Rosta Mária producer elmondta: szombaton Veszprémben 4500 néző volt a Beatünnep-koncerten, valamennyi jegyet eladták a december 19-i győri, valamint a 21-i debreceni koncertre. Teltházas a 28-i est is a Budapest Sportarénában, egy nappal korábban a főpróba nyilvános lesz. A koncerteken 36 Illés-dal hangzik el, ezek felében lesznek színpadon a Szörényi testvérek és Bródy János.
Bródy János elmondta: jót tesz az egész csapatnak, hogy néhányszor közönség előtt tudják bejátszani a dalokat a Sportaréna előtt. Kitért arra, hogy a Beatünnep-koncerten fellép és két-két Illés-dalt ad elő Vastag Csaba és Vastag Tamás, Szabó Ádám, Feke Pál, valamint a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO), a Subscribe, az Anna and the Barbies, az Intim Torna Illegál, valamint az Ivan & the Parazol. Közreműködik az Óbudai Danubia Zenekar Kesselyák Gergely vezényletével.
„Amikor mi is színpadon leszünk, akkor mellettünk Szörényi Örs fog dobolni, Sebestyén Áron játszik a billentyűs hangszereken és azok a zenészek fognak minket még kiegészíteni, akik a Tied a világ című, Illés-dalokra épülő zenés darabban is játszanak a Játékszínben” – fejtette ki Bródy János. A Beatünnep a rendkívüli érdeklődésre tekintettel várhatóan 2015-ben is folytatódik, a produkció bizonyos részét előadják néhány további helyszínen.
Idén az Illés után 1974-ben, a szintén a Szörényi testvérek és Bródy János részvételével létrejött Fonográf 40 éves, várhatóan jövőre néhány Fonográf-koncert is lehet. „Részemről ennek nincs akadálya\" – tette hozzá Bródy János.
Az Illés együttes őse 1957-ben alakult, klasszikus korszakát 1965-től 1973-ig élte Illés Lajossal (billentyűs hangszerek, zeneszerzés), Szörényi Leventével (ének, gitár, zeneszerzés), Bródy Jánossal (gitár, szövegek), Szörényi Szabolccsal (basszusgitár) és Pásztory Zoltánnal (dobok).
Ekkor az Illés a Metro és az Omega mellett az ország legnépszerűbb zenekara volt. Az Illés 1981-ben újra fellépett, 1990-ben emlékezetes koncertet adott a Népstadionban, hat évvel később a Budapest Sportcsarnokban, 2001-ben – szintén a Népstadionban – a Metróval és az Omegával. Az utolsó fellépések 2005 augusztusában voltak, már Pásztory Zoltán halála után Csíkszeredában, valamint a Sziget fesztivál nulladik napján. Illés Lajos alapító 2007-ben hunyt el.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!