Hirdetés

Igényes muzsika és kultúrmisszió – beszélgetés Szabó Balázs zenésszel

Szabó Balázs Bandája először lépett fel Erdélyben a János Zsigmond Unitárius Kollégium meghívására,  a magyarországi együttes további városokban is koncertezik. A zene és szöveg igényességére sokat adó zenekar alapítójával beszélgettünk.

Kiss Előd-Gergely

2013. szeptember 26., 17:182013. szeptember 26., 17:18

2013. szeptember 26., 17:272013. szeptember 26., 17:27

- Először turnézik a Szabó Balázs Bandája Erdélyben. Milyen élmény volt fellépni a kincses város közönsége előtt?

- Az egész zenekarral most először jutottunk ki Erdélybe, de külön-külön már jártunk Kolozsváron és más városokban is. Nyáron a csellistánkkal például már felléptünk Csíkszeredában, ahol akusztikus koncertet adtunk: egyfajta kedvcsinálónak szántuk az őszi, nagyzenekaros turnéhoz és mi is megízlelhettük, hogy milyen itt a hangulat. De a kolozsvári koncert volt az erdélyi debütálás nagy pillanata a zenekar számára, ami minden túlzás nélkül életre szóló élmény marad mindannyiunk számára. Külön izgalmas volt, hogy Zsolt (szerk. megj: Solymosi Zsolt, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója) a Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál nagyszabású rendezvénysorozat záró napjára hívott meg minket. Néztük az iskolát, hogy milyen az élet itt, aztán jött a koncert és a lampioneregetés, ami hihetetlenül szép pillanata volt az ünnepségnek. Négyszázötvenhat lampion emelkedett az égbe - gyönyörű volt.

- Hogyan kerültek kapcsolatba a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiummal?

– Teljesen véletlenül. Földes László Hobo gyakran jár ki ide és a hangmérnöke, akivel dolgozni szokott a koncerteken, velünk is sűrűn dolgozik. Hobo egyik fellépése után Solymosi Zsolt beszélgetett vele, aztán valahogy előkerült egy videó, mutatott neki egy filmet, amiben a kollégiumban tanuló gyerekek Radnóti Miklós Bájoló című versét énekelték el úgy, ahogy mi zenésítettünk meg. A technikus összekötötte a szálakat. Solymosi Zsolt alig merte megkérdezni, hogy jönnénk-e, én meg nagyon nagy örömmel mondtam, hogy „azonnal, persze\". Végső soron véletlen is, meg nem is, hiszen már terveztük, hogy jövünk Erdélybe. A népzene miatt már gyerekkoromban is sokat jártam ide, így aztán egyáltalán nem volt idegen az ötlet. De mint mondtam, tényleg ez az első pillanat, hogy egy teljes koncertet tarthattunk itt.

- Máshol is fellépnek Erdélyben?

– Utazunk tovább: fellépünk még Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is, majd szombaton Nagyváradon fejezzük be a koncertkörutat. Úgy gondoltuk, ha már fellépünk Kolozsváron, akkor tovább maradunk és legyen több állomása a kiruccanásnak. A dalok magyar nyelvűek, ezért olyan régiókba szeretnénk eljutni, ahol ezt értik és értékelik is.

- Hogyan írná le műfaját, stílusát tekintve a zenéjüket?

- Van benne egy kevés jazz, egy kevés pop-rock, de egy kevés komolyzene is. A zenekarban játszik ugyanis egy csellós is, aki a komolyzene irányából érkezett az együttesbe. Így akarva-akaratlan is belecsempésződnek olyan motívumok, zenei részek is a dalainkba, amelyek nem jellemzőek a könnyűzenére. Feszegetjük azt is, hogy hogyan lehet csellóval kísérni népzenét, ami ilyenkor a brácsát helyettesíti. Most vagyok 35 éves, de még mindig nem fogytam ki a kísérletező kedvemből, igyekszünk eljutni a zene azon területeire is, amelyeket eddig nem igazán piszkáltak meg, vagy nem foglalkoztak vele, esetleg nem aknázták ki teljesen a bennük rejlő lehetőségeket. Az idő majd megmondja, hogy önálló stílus-e, de valamilyen saját  védjegyet szeretnénk.

- Ha a rock zenéhez viszonyítjuk, ezen belül milyen irányzathoz áll legközelebb a zenéjük?

Inkább az éneklősebb, dallamosabb rock áll hozzánk közelebb. Ha mindenképpen muszáj valamihez hasonlítanom a zenénket, akkor azt mondanám, leginkább a Nirvana áll hozzánk közel, de azon belül is az Unplugged in New York című albumot emelném ki – ezt sokat hallgattam kölyökkoromban.

- Mennyire ragaszkodnak ahhoz, hogy élőben is ugyanúgy szólaljon meg a zenekar, mint a lemezfelvételeken?

Törekszem arra, hogy úgy rögzítsem a dalokat, hogy a valóságban is úgy szólaljanak meg, mint a lemezeken, persze azért a stúdió nyújtotta lehetőségeket is próbálom kihasználni.

- Melyik korosztálynak szól a zenekar muzsikája?

–A gimnazistáktól a nyugdíjasokig mindenki előfordul a koncertjeinken, de még a kisgyerekes szülők is a gyerekeikkel, persze a mi korosztályunkat képviselik a legtöbben. Nem célzottan írjuk a dalokat, egy bizonyos rétegnek, viszont meghatározó, hogy igyekszünk a szövegben is azt az igényességet hozni, amin felnőttünk. Nem véletlenül nyúlunk versekhez. Ez a vesszőparipám, hogy a zenének fontos része az ének és a nyelv. Nem mindegy, hogy mit örökítünk tovább. Ami a fiatalokat illeti, egy kicsit kultúrmisszió jellege is van a dolognak, fontosnak tartjuk közvetíteni nekik, hogy jó olvasni, az irodalom és a nyelv rendkívül értékes és jó odafigyelni rá.

- Milyen rövid vagy hosszú távú tervei vannak a zenekarnak?

– Rövid távú célunk, hogy jó koncerteket adjunk Erdélyben ez alatt a néhány nap alatt és hogy jó emlékeket hagyjunk hátra az itt élőknek. A hosszú távú cél a következő nagylemez, amit tavasszal szeretnénk megjelentetni. Ennek az előkészületei már folynak, próbálunk, íródnak a dalok, még megy a gyűjtögetés a stúdiózásra. Igyekszünk összerakni egy jó anyagot. Jön a hosszú, hideg és sötét tél, ez jó alkalom erre. Remélhetőleg elkészül tavaszra és lesz egy jó lemezbemutató is.

- Terveznek jövőre Erdélyben is lemezbemutató koncertet?

Jó lenne. Ez a néhány napos turné sem arról szól, hogy ez egyszeri alkalom, ez is megvolt, köszönjük. Szeretnénk évről-évre, vagy legalább 2-3 évente visszajönni ide, bízunk benne, hogy a közönség is szívesen fogad majd.


Szabó Balázs és zenekara
Szabó Balázs Bandája 2009-ben alakult Budapesten. Az eredeti felállásban 2012-ig két nagylemezt készítettek el , a 2010-es „Megcsalogató\" címűt és a 2011-es „Átjárók\"-at. Ezt követően átalakult a zenekar. Szabó Balázs elköszönt addigi zenésztársaitól és újraszervezte zenekarát. Jelenleg a zenekar öttagú, az új felállás zenészei korábban komolyzenét, jazzt és népzenét játszottak. Az együttes tagja: Szabó Balázs – gitár, hegedű, ének, kaval, Harangozó Sebestyén – gitár, ének, Hock Ernő – basszusgitár, nagybőgő Ölveti Mátyás – cselló G. Szabó Hunor – dob, ének.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Add meg a címünket, és nyerj! Újabb játékot indít a Krónika

Ismered a Krónika hangját? Most kiderül! Legújabb nyereményjátékunkban ugyanis a jó megfigyelőkészség és a lapismeret kerül főszerepbe. Add meg a címünket, és nyerj egy értékes vásárlási utalványt kvízjátékunkban, a Gránit Bank felajánlásával!

Add meg a címünket, és nyerj! Újabb játékot indít a Krónika
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Tavaszi, friss, egészséges – Különleges receptek Popeye kedvencével, a spenóttal

Ebben az időszakban már mindenki vágyik a friss zöldségekre, az egyik első, valóban zöld zöldségféle a spenót, amely megjelenik a piacokon és a boltok polcain is. Összeállításunkban recepteket, kultúrtörténeti érdekességeket közlünk.

Tavaszi, friss, egészséges – Különleges receptek Popeye kedvencével, a spenóttal
2026. március 15., vasárnap

Vasárnap rendezik meg az Oscar-díjátadó gálát

Helyi idő szerint vasárnap este rendezik meg a 98. Oscar-díjátadó gálát a Los Angeles-i Dolby Színházban. A Disney+ steramingszolgáltató programján a magyarországi és romániai nézők hétfőre virradóra élőben következik a műsort.

Vasárnap rendezik meg az Oscar-díjátadó gálát
2026. március 14., szombat

Mentális túlterhelést is okozhat a mesterséges intelligencia a munkahelyeken

A mesterséges intelligenciát sok munkahelyen úgy mutatják be, mint egy láthatatlan segítőt: mintha egy egész csapat dolgozna a háttérben, amelyre rá lehet bízni a rutinfeladatokat. Egy friss felmérés alapján azonban a gyakorlat sokszor mást mutat.

Mentális túlterhelést is okozhat a mesterséges intelligencia a munkahelyeken
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Születési idő horoszkóphoz? – Egyre több kórházban pénzbe kerül

Akár 500 lejt is fizetniük kell azoknak, akik horoszkóp készítéshez kérik ki születési idejüket a szülészetektől. Egyre több romániai kórházban csak díjfizetés ellenében adják ki az adatot, mivel ez nem orvosi, hanem adminisztratív információ.

Születési idő horoszkóphoz? – Egyre több kórházban pénzbe kerül
2026. március 13., péntek

Kacsacsőrű dinoszauruszt fedeztek fel magyar kutatók Erdélyben

Új, kacsacsőrű dinoszauruszfajt azonosítottak magyar kutatók a dél-erdélyi Hátszegi-medencében. A mintegy 70 millió éves lelet arra utal, hogy a kréta végi „Hátszeg-sziget” élővilága jóval változatosabb lehetett a korábban feltételezettnél.

Kacsacsőrű dinoszauruszt fedeztek fel magyar kutatók Erdélyben
2026. március 12., csütörtök

Visszatérnek a keselyűk a Kárpátokba hetven év után

Újra a Kárpátok fölött szárnyalhatnak a fakó keselyűk. Papp Tamással, a Milvus Csoport vezetőjével beszélgettünk a 70 éve eltűnt fakó keselyűk visszatelepítéséről, eltűnésük okairól, és arról, milyen fontos szerepük van az ökoszisztéma „takarítójaként”.

Visszatérnek a keselyűk a Kárpátokba hetven év után
Hirdetés
2026. március 10., kedd

Robotporszívó és okostelevízió: észrevétlenül is „kaput nyithatnak” a hackereknek

A modern otthonokban egyre több internetre kapcsolt eszköz jelenik meg: robotporszívók, okostelevíziók, hangszórók vagy más „okos” háztartási készülékek. Bár ezek kényelmesebbé teszik a mindennapokat, biztonsági szempontból gyakran háttérbe szorulnak.

Robotporszívó és okostelevízió: észrevétlenül is „kaput nyithatnak” a hackereknek
2026. március 10., kedd

Felmérés: a romániai fiatalok több mint 90 százaléka igényli az AI-ra vonatkozó ismeretek elmélyítését

Egy friss felmérés eredményei szerint a fiatal román állampolgárok több mint 90%-a úgy véli, hogy karrierjük előrehaladásához a mesterséges intelligenciára (AI) vonatkozó ismeretekre van szükségük.

Felmérés: a romániai fiatalok több mint 90 százaléka igényli az AI-ra vonatkozó ismeretek elmélyítését
2026. március 09., hétfő

Kallós-kvízzel és táncházzal várja az érdeklődőket a Népzenész Klub

Kvízesttel és táncházzal idézi meg Kallós Zoltán örökségét a kolozsvári Népzenész Klub márciusi különkiadása. A rendezvény a Kallós 100 emlékév programsorozathoz kapcsolódva várja a csapatokat és a népzene, néptánc iránt érdeklődőket.

Kallós-kvízzel és táncházzal várja az érdeklődőket a Népzenész Klub
Hirdetés
Hirdetés