
Visszautasította a magánéletére vonatkozó kérdést Francois Hollande francia elnök kedden a mintegy hatszáz újságíró előtt tartott újévi sajtótájékoztatóján.
2014. január 15., 17:072014. január 15., 17:07
„Mindenki átél próbatételeket a magánéletében, ez történik most velünk, ezek nagyon fájdalmas pillanatok. A magánügyeket négyszemközt kell megoldani, mások intimitásának tiszteletben tartásával\" – mondta Hollande (képünkön) arra az újságírói kérdésre, hogy együtt él-e még Valérie Trierweiler újságíróval. Az államfő ugyanakkor jelezte, hogy a február 11-én esedékes egyesült államokbeli útja előtt \"tisztázza\" a magánéleti helyzetét a közvélemény előtt.
Az útra Hollande élettársa, Valérie Trierweiler is hivatalos. Amióta viszont a Closer című francia magazin pénteki számában leleplezte, hogy az elnök titokban találkozgat Julie Gayet színésznővel, az újságírónőt kórházban ápolják. Hollande elmondta, „teljesen felháborította\" a magazin eljárása, de nem akarja bíróság elé vinni az ügyet.
Egy vasárnap megjelent felmérés szerint a franciák 77 százaléka magánügynek tekinti az esetet, amely kizárólag Francois Hollande-ra tartozik. Azóta egyre több ellenzéki politikus vádolja Hollande-ot azzal, hogy lerombolta az elnöki funkció betöltéséhez szükséges tekintélyét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!