
Fotó: Barabás Ákos
A beteg gyermekek kórházi kezelését teszi elviselhetőbbé a székelyudvarhelyi sürgősségi intézmény épületének sarkában felállított új játszótér, amelyet a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SzKA) kezdeményezése révén hoztak létre. A játszóteret csütörtökön délelőtt adták át.
2016. december 09., 12:502016. december 09., 12:50
Péter Ildikó, a projekt menedzsere elmondta, a játszótér megépítését és a járóbeteg-rendelőben elhelyezett kreatív kocka felállítását a közösségi alapítvány kezdeményezte, a megvalósításában partnerük volt a városi kórház. Azt is tudatta, céljuk, hogy megkönnyítsék a személyzet munkáját és a gyermekek kezelését.
Az eseményen jelen volt Csáki Rozália, az SzKA ügyvezető igazgatója, Lukács Antal, a kórház menedzserigazgatója és a kisgyermekek számára elhelyezett többfunkciós játékelem megvásárlását támogató jégkorongcsapat képviselete is. Az elmúlt év során négy rendezvényt szervezett az alapítvány, amelyeken gyűjtötték az adományokat, ezek a Fuss neki! SMS-kampány, a Winter Classic Hokitorna, a Közösségi Gála és a Kaláka Plusz. A Gyermekbarát kórház program a 19 000 lejes költségvetésű városi kalákaprojekt része volt, amelyet magánszemélyek és vállalkozások is támogattak – tudtuk meg Péter Ildikótól.
Lukács Antal elmondta, a kórház csaknem 75 ezer lejt ruházott be a programba. Teljes területrendezésre volt szükség, a víz- és szennyvízaknák rendbetételére, a kerítés elkészítésére és a játékelemek körüli gumiszőnyeges borítás elhelyezésére. A gyermekek felügyelettel használhatják a két komplex játékelemet, ugyanis a gyermekosztály személyzete mellett a szülőket és gyakornokasszisztenseket is megbízhatják a feladattal – mondta el Lukács, aki jónak tartja, hogy a gyermekek a friss levegőn, napfényben időzhetnek, főleg melegebb időben. Azt is elmondták, hamarosan ismét átrendezik a játszóteret, hiszen azon a területen épületbővítési munkálatokba kezdenek jövőre, ugyanakkor tavasszal virágos, boltíves kapu is díszíteni fogja a játszóteret.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!