Hirdetés

Hibázhatott a Ioan Gyuri Pascut halála előtt megvizsgáló mentős

Ioan Gyuri Pascu halálának tisztázatlan körülményei miatt eljárást indított az ügyészség Bukarest és Ilfov megye mentőszolgálata ellen. 

Sárosi István

2016. szeptember 29., 18:432016. szeptember 29., 18:43

2016. szeptember 29., 19:092016. szeptember 29., 19:09

A zenész, színész hétfő hajnalban történt halálát követően több intézmény is vizsgálatot indított, hogy kiderítsék, helyesen jártak-e el az intézmény orvosai, amikor a hétfőn hajnalban 55 éves korában szívinfarktus következtében elhunyt zenész, színész, humorista halála előtt két órával kihívta a mentőszolgálatot. Pascu hajnalban már 3 órakor értesítette a mentőket, az orvos pánikrohamot állapított meg és nyugtatót adott be neki, majd elment. Két órával később ismét hívták a mentőt, ekkor már a SMURD orvosai próbálták újraéleszteni a zenészt.

Az intézmény belső vizsgálatán kívül az egészségügyi minisztérium ellenőrző testülete, a sürgősségi helyzetek főosztálya, a bukaresti orvosi kamara, a közegészségügyi igazgatóság és a rendőrség is vizsgálódik az ügyben. Alis Grasu, a mentőszolgálat menedzsere azt nyilatkozta csütörtökön, az intézmény fegyelmi bizottsága arra kérte az igazgatótanácsot, részesítse megrovásban az orvost a belső szabályzat két pontjának megsértése miatt: a szabályzat szerint az orvosnak a mentőautó teljes felszerelését kötelező használnia minden beavatkozás esetén, másrészt fel kell ajánlania a páciensnek a kórházba szállítást.

A mentőegység orvosa azt állítja, ő felajánlotta a művésznek, hogy kórházba szállítják további vizsgálatok elvégzéséért, de Pascu visszautasította ezt. Mindez azonban csak szóban hangzott el, így nem lehet bizonyítani. A zenész a mentővel érkező orvosnak azt mondta, napok óta alvászavarban szenved, valamint gyakoriak a pánikrohamai és ízületi fájdalmai, ezért az orvos pánikrohamot diagnosztizált és nyugtatót adott be neki. 

Raed Arafat, a sürgősségi helyzetek osztályának vezetője úgy nyilatkozott, valószínű, hogy felületes munkát végzett annak a mentőegységnek az orvosa, amely Gyuri Pascu első hívására érkezett a művész lakására. Alis Grasu azt is elmondta, az orvos jelentésében az állt, hogy a művész vérnyomása, szívritmusa és az artériák oxigéntartalma normális értékeket mutatott, a beteg nem panaszkodott mellkasi fájdalomra, gyengeségre, és nem volt észlelhető más szívbetegségre utaló jel sem. Arafat viszont azt mondta, ha az első riasztáskor a mentőorvos elvégezte volna az elektrokardiográfiai (EKG) vizsgálatot, felismerhette volna a szívinfarktus jeleit. A Pascuéhoz hasonló első tünetek esetén az EKG-vizsgálat nem kötelező, de ajánlott.

Újságírói kérdésre Alis Grasu azt válaszolta, hogy ő elvégezte volna a vizsgálatot, amely ebben az esetben életbevágóan fontos lett volna. Ioan Gyuri Pascu, a bukaresti művészvilág jeles tagja 1961. augusztus 31-én született a Szeben megyei Szentágotán. Édesapja román, anyja magyar volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés