
2012. május 04., 07:142012. május 04., 07:14
A mozgalom szervezői Széchenyi István-idézetet jelölnek meg a rendezvénysorozat mottójául: „Aki a természet törvényét átal nem hágja, minden dolgot eléggé jól fog végezni.” A programsorozat keretében az érdeklődők hiteles forrásokból hallhatnak a természetes szülésről, gyakorló szülészorvosok és tapasztalt bábák osztják meg tudásukat, tapasztalataikat, pszichológusokkal lehet elbeszélgetni az anyasághoz kapcsolódó kérdésekről. Idén először lép be Nagyvárad is azoknak a városoknak a sorába, ahol május elején az anyaságot és a születést ünneplik egy héten át.
A rendezvénysorozat május 6-án kezdődik a Posticum Kulturális Központban sorra kerülő szentmisével. Aznap délután 5 órakor indul a mamamérföld nevet viselő menet a Szent László térről, ahonnan a résztvevők a Sebes-Körös túlpartján elsétálnak egészen a Ligetig (Brătianu park) – ez a táv pontosan 1,6 kilométer, vagyis épp egy mérföldnek felel meg. A mamamérfölddel a szervezők arra hívják fel a figyelmet, hogy minden városban fontos volna a járdák és a tömegközlekedési eszközök akadálymentesítése, hogy babakocsival is könnyen közlekedhessenek a járókelők.
A váradi eseménysor hivatalos megnyitójára másnap, hétfőn fél négykor kerül sor a Posticumban. A köszöntőt Hoffmann Kinga szervező, egy 11 hónapos kisfiú édesanyja tartja, aki azt vallja: „Saját tapasztalatom, hogy az orvosok többsége nem tájékoztatja körültekintően a kismamákat lehetőségeikről, és arról mi lenne a jobb nekik és a babájuknak. Ezért ragadtam meg ezt a lehetőséget, hogy minden családot alapító párnak hiteles információkat tudjunk nyújtani.” Az egyhetes program ideje alatt hazai és magyarországi szakemberek, pedagógusok, szülész-nőgyógyász szakorvosok és dúlák tartanak előadásokat, amelyeken az anyukák kisgyerekükkel is részt vehetnek, a helyszínen ugyans játszóház működik majd.
Kolozsváron többek közt Hogyan induljunk el a természetes szülés útján? Mit tehet az anya, mit tehet a kórház? címmel hallgathatnak előadást az érdeklődők május 7-én, hétfőn dr. Bálint Sándor szülész-nőgyógyász főorvos, pszichoterapeuta, a budapesti Szent Imre kórház orvosa előadásában. Nyílt napot is tartanak a kincses városi szülészeti klinikákon. Az Életfa Családsegítő Egyesület székházában pedig Csabina-Etényi Zsuzsa budapesti pszichológus a kötődő nevelésről tart előadást szerdán.
Marosvásárhelyen is gazdag programkínálattal várják az érdeklődőket: lesz többek közt fotókiállítás, interaktív beszélgetés a szoptatásról, előadás és beszélgetés az apák szerepéről, valamint Első pillanatok szülés után anya és gyerek számára címmel előadás és beszélgetés dr. Fábián Frast Emese gyerekgyógyász vezetésével a Deus Providebit Tanulmányi Házban május 12-én 18 órától. Csíkszeredában az édesanyák hetét szervezik meg: itt is változatos, sokszínű programok várják a családokat.
A május 8. és 12. között szervezett programsorozat helyszíne a megyei tanács épületének márványterme és délelőttönként a 15-ös terem. Lesz többek közt szülés utáni torna kismamáknak, foglalkoztatások gyerekeknek, szerdán 17 órától Böjte Csaba ferences szerzetes, „édesapa, nagyapa” beszél az édesanyákról, édesanyáknak, édesapáknak. Előadásokat tartanak a szoptatásról, a meddőségről, az érzelmi intelligencia fejlesztési lehetőségeiről, a helyes táplálkozásról.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.
Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Bár névrokona a krumplinak, a nálunk is egyre több helyen kapható, Dél-Amerikából származó, de szerte a világon közkedvelt és elterjedt édesburgonya ízbeli, tápértékbeli és kulturális szempontból is nagyban különbözik a „pityókától”.
Adrian Ahrițculesei román hegymászó január 9-én sikeresen eljutott a Déli-sarkra – közölte szombaton a sportoló menedzsere. Néhány nappal korábban megmászta az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méteres méteres Vinson-csúcsot is.
A videojátékok és képernyők uralta korban meglepő módon évek óta egy hagyományos, fa ügyességi játék hódít a gyerekek, kamaszok körében.
Látványos közúti baleset történt csütörtökön Predealon: egy autó sofőrje elveszítette uralmát a jármű felett, a kocsi megcsúszott, áttörte az út szélén lévő korlátot, majd egy panzió tetején akadt fenn.
Szabadidős, közösségi rendezvényei révén több mint 5100 résztvevő számára biztosított életre szóló élményeket 2025-ben az Erdélyi Kárpát-Egyesület kolozsvári tagszervezete. Kismihály Boglárka irodavezető a sikeres túrákról, a 2026-os tervekről beszélt.
A Tokos zenekar hagyományos újévi koncertje idén több szempontból is ünnepibb lesz a megszokottnál: a kolozsvári népzenei együttes 15. születésnapját ünnepli, valamint Kallós Zoltán születésének 100. évfordulójáról is megemlékezik.
Január, az évkezdet sokak számára az újrakezdések hónapja: vannak, akik ekkor döntik el, hogy lefogynak, abbahagyják a szenvedélyüket, megváltoztatják viselkedésük egyes szegmenseit vagy éppen az életvitelüket.