Hirdetés

Három városban szervezik meg áprilisban a 11. Erdélyi Humorfesztivált

A már megszokott kolozsvári és marosvásárhelyi helyszínen kívül idén Kézdivásárhelyen is megszervezi az RMDSZ Főtitkársága és a Szomszédnéni Produkciós Iroda a tizenegyedik Erdélyi Humorfesztivált – jelentette be Jakab Adorján, a rendezvény főszervezője csütörtökön.

Krónika

2014. március 20., 18:082014. március 20., 18:08

„Évről évre nagyobb az érdeklődés a fesztivál iránt és úgy gondoljuk, hogy jó lehetőség a minőségi szórakozásra azoknak is, akik nem Kolozsvár vagy Marosvásárhely közelében élnek\" – emelte ki Jakab. A tavaly a két városban szervezett három rendezvényen több mint 2000 résztvevő volt jelen. Idén a tehetségkutatás helyett a tehetséggondozásra helyezik a hangsúlyt – mondta Bálint Ferenc, a Szomszédnéni Produkciós Iroda tagja.

„2002 óta több száz olyan jelentkezőt hallgattunk meg, aki viccesnek hitte magát, és szerencsére 10–15-en belőlük azok is voltak. Ők azóta is foglalkoznak humorral. Az új hangok keresése helyett most úgy érezzük, az a feladatunk, hogy reflektorfénybe helyezzük azokat, akiket megtaláltunk. Ezért idén azt találtuk ki, hogy a Humoristák Versenyében a korábbi fesztiválok dobogósai mérjék össze tehetségüket – érdekes lesz megnézni, hogy tíz év alatt mennyit változott, alakult az erdélyi magyar humor” – mondta Bálint Ferenc.

Mint mondták, Humorfesztivál-turnét is terveznek – ennek során olyan városokba viszik el a rendezvény hangulatát, amelyeket eddig mellőztek. „Tervünk, hogy ősszel a kézdivásárhelyi fellépőkkel – köztük Balla Levente, György Botond, Kun Zsolt – egy éven belül egész Erdélyt lefedjük\" – emelte ki Tóth Szabolcs humorista. „Az RMDSZ számára nagyon fontos az Erdélyi fiatalok tehetséggondozása\" – tette hozzá Jakab Adorján.

„Újdonságnak számít, hogy míg a 10. Erdélyi Humorfesztivál a Szomszédnéniről szólt, ezúttal Kolozsváron átengedjük a gálát Felméri Péternek, mert korunk egyik legtehetségesebb humoristája, na meg már évek óta könyörög\" – mondta Bálint Ferenc.

„Igazi exkluzív produkciónak lehetnek tanúi a nézők a vásárhelyi és kolozsvári gálán: kiderül, milyen az, amikor egy stand up comedys és egy illuzionista egyszerre van a színpadon. Badár Sándor Karinthy-gyűrűs humorista, a Fábry-show visszatérő vendége ezúttal magával hozza fiát, Badár Tamás illuzionistát, bűvészt, hogy a színpadon essenek egymásnak a közönség legnagyobb örömére\" – ismertette Tóth Szabolcs.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés