
Huszonkilenc napos előzetes letartóztatásba helyezett Bukarest 5. kerületi bírósága kedden este három férfit, akit a három hónappal ezelőtt Hollandiában elkövetett, az utóbbi évtizedek legnagyobb értékű műkincsrablásának végrehajtásával gyanúsítanak. Raluca Seucan, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmusellenes főosztályával közösen folytatnak nyomozást a nagy értékű festmények eltulajdonításával kapcsolatban, a most is zajló vizsgálatokra tekintettel azonban részleteket nem árult el.
Sajtóértesülések szerint a gyanúsítottakra akkor csaptak le Bukarestben, amikor túl akartak adni az alkotásokon.
Az értékes festmények tavaly október 16-ára virradóra tűntek el a rotterdami Kunsthal Múzeumban az avantgárd művészek képeit gyűjtő Triton Alapítvány által rendezett kiállításról. A közgyűjtemény biztonsági őrei a rablás után nem sokkal mentek be a riasztóval és kamerával felszerelt kiállítótérbe, ám csak a művek hűlt helyét találták.
A magántulajdonban lévő, első alkalommal közszemlére tett alkotások közül hét darabnak kelt lába, becslések szerint a kár értéke megközelíti a 150-200 millió eurót. Az elrabolt művek között tartják nyilván Picasso Bohócfej című festményét, amely egy 2007-es árverésen 15 millió euróért cserélt gazdát. Elvitték Henri Matisse Olvasó hölgy, Claude Monet Waterloo Bridge (becsült értéke 35 millió dollár), Paul Gaugin Nő nyitott ablak előtt, a művész menyasszonya (39 millió dollár), Meyer de Haan Önarckép és Lucian Freud Nő behunyt szemmel című alkotását is.
Az Evenimentul Zilei a napokban arról cikkezett honlapján, hogy a három gyanúsított ellen erőszakos bűncselekmények miatt már eljárást folytatnak a román hatóságok. A lap úgy tudja, a Tulceából származó férfiak egy nemzetközi kábítószer-kereskedő bandával is kapcsolatban állnak.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.