
Jogerősen három év börtönbüntetésre ítélt a legfelsőbb bíróság több orvost, akiket illegális petesejt-kereskedelem miatt találtak vétkesnek.
2014. október 22., 18:132014. október 22., 18:13
A bukaresti Sabyc magánkórház „gyermekgyárként” működött 2009-ben, amikor az ügyészek lecsaptak a vádlottakra, és letartóztatták őket. Az ügy fő vádlottja Harry Mironescu nőgyógyász volt, aki a magánkórház vezetője volt egyben.
A vádirat szerint bűnszövetkezetet hozott létre, amely illegális petesejt-kereskedelemmel foglalkozott, és ebből a tevékenységből komoly pénzösszegre tett szert. A magánkórház fő tevékenysége az volt, hogy 18 és 30 év közötti egyszerű és tanulatlan romániai nőktől petesejteket vásároltak, majd azokat meddő izraeli és német nőkbe ültették be, hogy ez utóbbiak gyereket vállalhassanak.
A petesejtdonorok 200-250, esetenként 800-1000 eurót kaptak, a Németországban és Izraelben élő női ügyfelek a mesterséges megtermékenyítésért 10-15 ezer eurót is fizettek a magánkórháznak, amelyet egy izraeli orvos család alapított.
A kórház vezetőjén kívül Natan Lewit és Genia Ziskind orvosokat is három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, akárcsak Yair Miront, a kórház vezetőjének fiát, valamint Cecilia Borzát, aki az orvosok és a páciensek elszállásolását, valamint a műtétek előkészítésével kapcsolatos formaságokat intézte.
A per több mint négy és fél éven át tartott. Első fokon a vádlottakat öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtották, másodfokon a bukaresti ítélőtábla három évre enyhítette a büntetésüket, a legfelső bíróság most ez utóbbi ítéletet hagyta helyben. A törvények tiltják az anyagi ellenszolgáltatásért történő petesejt-adományozást.
Bár az erdélyi gasztronómiában leggyakrabban levesek, főzelékfélék alkotóeleme a friss tavaszi kapor és a zsenge zöld fokhagyma, nem árt tudni, hogy a nagyvilág konyháiban lazaccal, húsfélékkel is társítják.
Családi FolkMajálist szerveznek Kolozsváron, a falumúzeumban: a rendezvény a régi Hója-erdő melletti majálisok hangulatát idézi meg népzenével, tánccal és vásárral. Az esemény a Kallós 100 emlékév részeként a közösségi hagyományőrzést állítja középpontba.
Fények, mozdulatok és színek sűrű szövetéből állt össze az a világ, amelyet a Cirque du Soleil OVO című produkciója hozott Kolozsvárra.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
szóljon hozzá!