2012. február 02., 11:322012. február 02., 11:32
A két nő kétpetéjű iker. Indonéziában születtek, de hamar árvaházba kerültek. Onnan fogadták örökbe őket svéd párok – Backmanék és Falkék –, ám a hivatalos papírok nem tettek említést arról, hogy ikrekről van szó, sőt még testvéri viszonyt sem mutattak ki. A Backman házaspártól azonban – ahogy kihozták a lánykát az árvaházból – a rájuk váró taxis megkérdezte, hogy hol a másik lány, a nővér. A svédek nem értették a dolgot, mire a taxis lefirkantotta a két lány indonéz nevét.
Ez segített abban, hogy Backmanék – visszatérve Svédországba – rátaláljanak Falkékra. A két család elkezdte tanulmányozni az indonéz iratokat, de azok elég zavarosak voltak: az apa eltérő volt, és bár anyaként ugyanaz a nő szerepelt, a svédek azt hitték, hogy biztos tévedés, és nem foglalkoztak többé a dologgal. Idővel aztán elvesztették egymással a kapcsolatot.
A lányoknak ugyan mindkét pár elmesélte a történetet, de ők is hamar elfeledkeztek róla, felnőttként pedig nemigen érdekelte őket biológiai származásuk.
A helyzet két éve változott meg, amikor Emilie Falk férjhez ment, és fontos lett számára a család; kíváncsi lett eredeti famíliájára. Nevelőanyja ismét elmesélte neki, hogy állítólag van egy lánytestvére. Ezek után kezdett Emilie a világhálón kutakodni olyan indonéz gyerekek után, akiket svéd párok fogadtak örökbe. Hamarosan összeakadt ikertestvérével a Facebookon.
Kiderült, hogy ugyanott, ugyanazon a napon és ugyanattól az anyától születtek. És az is, hogy sok bennük a közös: mindketten tanárok lettek, és bár egy év különbséggel, de ugyanaznap mentek férjhez, ráadásul ugyanazt a dalt választották esküvőjükre.
Hamarosan DNS-tesztet csináltattak, és 99,98 százalékos valószínűséggel – gyakorlatilag teljesen – biztos, hogy ikertestvérek. Felmerült bennük, hogy elmennek szülőkutatásra Indonéziába. Azt gyanítják, hogy a taxis lehet az apjuk – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.