
Fotó: Adrian Pâclişan
Különleges előadással szeretné közel hozni a fiatalokhoz Shakespeare örök érvényű drámáját a temesvári román színház: vasárnap mutatta be hiphop, dubstep, elektronikus zenei ritmusokra átalakított Hamletjét a társulat.
2015. december 08., 13:112015. december 08., 13:11
Az immár több mint négy évszázada játszott darabot, Shakespeare Hamletjét a népszerű bukaresti Subcarpaţi együttes zenéjére állította színpadra Ada Lupu Hausvater. Az együttes frontembere, Marius-Andrei játssza Hamlet apja szellemének szerepét, a nagy drámaíró szövegét pedig Peca Ştefan dramaturg „mixelte újra”.
Az előadás a színház folyosóján, az erkélyen és a székeken is játszódik. „Shakespeare darabja kortárs: éppúgy szól hozzám, mint a körülöttem élőkhöz” – fogalmazott a rendező. Ada Lupu Hausvater azt is elmondta, akkor fogalmazódott meg benne az előadás ötlete, amikor a Subcarpaţi egyik koncertjére várakozott, és egyre többen kezdtek köréje gyűlni.
„Amikor megfogalmazódott bennem az ötlet, feltettem a kérdést: nincs-e vajon a Subcarpaţi közönségének is szüksége egy saját, »külön bejáratú« Hamletre?”– mondta a rendező, aki szerint az együttes zenéje személyessé és egyedivé teszi a produkciót.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!