
Ismét megszervezik az Erdélyi Perkő Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozóját – szombaton gyülekeznek a néptánckedvelő gyerekek a háromszéki Kézdiszentlélek melletti zarándokhelyen.
2014. június 12., 17:552014. június 12., 17:55
A táncegyüttesek találkozóját első ízben 2005-ben tartották, már ekkor megfogalmazták a szervezők, hogy szükség van egy olyan rendezvényre, amelynek keretében a székelyföldi gyermek és ifjúsági néptáncegyüttesek lehetőséget kapnak a megmutatkozásra, a kapcsolatteremtésre és megélhetik, hogy milyen sokszínű és gazdag a magyar néptánc örökségünk.
Az első találkozás 8 tánccsoport részvételével zajlott és onnantól elkezdődött egy folyamat, ami mára már a kilencedik kiadásához érkezett. Idén a találkozóra 32 néptánccsoport hivatalos, mintegy 900 fellépő Hargita, Maros, Kovászna és Bákó megyéből, illetve a visszatérő kisújszállási csapat, amely több generációs tánccsoporttal érkezik.
A találkozón a fellépéseken kívül bábjátékot tekinthetnek meg a résztvevők, de rendeznek szabadtéri játékokat, „népiolimpiás” versengős játéksorozatot. Ezen kívül megtekinthető lesz a János Vitéz, avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése című táncos előadás a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadásában.
Virág Endre főszervező úgy fogalmazott, a perkői esemény találkozási lehetőség gyerekeknek, ifjaknak, együttesvezetőknek, ahol az ügyesebbek példaképet mutathatnak azoknak, akik fel szeretnének zárkózni és nemcsak táncban, hanem viselkedésben, viseletben, kézműves foglalkozásokban, népi játékokban egyaránt, hiszen az egész napos rendezvényen mindezekre sor kerül.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!