
Fotó: Váradi Levente
Harmadik évadjához érkezett a magyarországi közmédia sikersorozata, a Fölszállott a páva. Ezúttal a gyermekeké a főszerep. A nyolc válogatófilmet a Duna Televízió most péntektől hetente tűzi műsorra.
2015. szeptember 03., 20:232015. szeptember 03., 20:23
Az MTVA és a budapesti Hagyományok Háza ez év januárjában hirdette meg harmadik alkalommal a Fölszállott a páva népzene- és néptánc vetélkedőjét. A kiírás szerint a versenyre 6 és 14 év közötti fiatalok az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységhez és a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal jelentkezhettek.
A területi válogatások során a zsűri 48 versenyzőt választ ki, akik a közmédia jóvoltából először egy balatoni felkészítő táborban ismerkednek egymással, a mesterekkel és a stábbal, majd a budapesti stúdióban folytatják a megmérettetést. Továbbra is négy kategóriában: énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok, szóló- és párostáncosok, valamint néptáncegyüttesek állnak majd színpadra.
A november 6-án kezdődő 4 elődöntőt a 2 középdöntő követi, a december 18-ai döntőben pedig győztest hirdetnek. „A nyár folyamán készített interjúk megerősítik, hogy a gyerekeket jelentkezésükben az előző két évad műsorainak hangulata motiválta; szeretnének részesei lenni a Páva-élménynek, megmutatni tudásukat, és új barátokra találni. Kívánságuk – ahogy a szeptember 4-étől, péntekenként sugárzásra kerülő filmek is bizonyítják – maradéktalanul teljesült” – olvasható a közmédia közleményében.
Elsőként a szekszárdi, első területi válogatásról készült összeállítás kerül a közönség elé pénteken 20.30-tól. Az ifjú tehetségek Tolna és Sárköz gazdag szokásvilágát és folklórját mutatják be, ahol mindig is nagyon élénk volt a táncélet. „A színvonalas produkciók megtekintése mellett a nézők azt is megtudhatják, hogy miért nem szabad a fiúnak kiengedni a kezéből a gyeplőt, miért veszélyes napközisnek lenni, valamint, hogyan lehet nyolcévesen legyűrni a stresszt” – áll a közleményben.
A válogatófilmek végén kiderül, hogy az adott területről kik jutottak tovább, kiket hívtak meg a budapesti stúdióba. További részleteket az érdeklődők a www.mediklikk.hu/pava weboldalon, vagy a műsor Facebook-oldalán találnak.
Az első Fölszállott a páva vetélkedősorozatot a két intézmény 2012-ben hirdette meg. A kezdeményezéssel a szervezők tisztelegni kívántak mindazok előtt, akik Bartók és Kodály szellemi örököseiként az elmúlt négy évtized alatt is életben tartották nemzeti kultúránk legősibb ágát, a népi kultúrát.
A vetélkedő ars poeticáját Kodály Zoltán egyik örökérvényű gondolata adta: „Amint nyelvet nem cseréltünk ezer év alatt, zenénk ősi gyökereit sem hagytuk el. Mai napig ez a zenerendszer a gyökere egész népünk zenei gondolkodásának. Nemzeti öntudatunk tudatalatti részének, a talán soha egészen nem tudatosíthatónak, éppen ösztönösségében döntő elemei nyelvi és zenei képzeteink.”
Az első verseny sikere nyomán a két intézmény egy évre rá újabb sorozat mellett döntött. A felhívásra 291 produkció jelentkezett, ami a csoportos produkciók teljes létszámával együtt több, mint 1500 személyt jelentett.
A népzenei versenyek rendezésében a közmédia jelentős múltra tekint vissza. A Magyar Televízió a hatvanas évek végétől négy alkalommal rendezte meg a Röpülj páva népzenei vetélkedőt, a Nyílik a rózsa pedig két alkalommal a népdal és nótaéneklés tehetségeit karolta fel. E megmérettetések nyomán olyan kiváló művészek indultak el a pályán, mint Szvorák Katalin, Budai Ilona vagy Balogh Márton. A Magyar Rádió az ezredfordulótól három alkalommal, a Magyar Rádió Népzenei Versenyével kedveskedett hallgatóinak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!