2011. március 31., 09:032011. március 31., 09:03
A szerencsés kimenetelű emberrablás a moldvai városban történt kedden délután: az elkövetők a megyeszékhely egyik központi óvodája előtt vártak a kiszemelt kisfiúra, akinek cukorkát és pénzt ígértek, majd betuszkolták egy luxusterepjáróba. A vizsgálatok során kiderült, hogy az emberrablók két roma család között kirobbant nézeteltérés kapcsán követték el a bűncselekményt. A nyomozati anyag szerint az áldozat ócskavas-kereskedelemmel foglalkozó szülei egy közös tranzakció során becsaptak egy Suceava megyei családot, amely bosszúból az emberrablás révén kívánta megtorolni a történteket, valamint visszaszerezni az elvesztett pénzt. A négy elkövető többórás autókázás után telefonon értesítette a gyermek szüleit, hogy 50 ezer lejes váltságdíjat követelnek túszuk szabadon engedése fejében. A szülők vállalták, hogy este, a megadott időpontban megjelennek a váltságdíjjal egy bákói szálloda parkolójában, itt azonban már kommandósok csaptak le a négy, szamurájkardokkal és baltákkal felfegyverkezett férfira, és kiszabadították a kiskorút. Az elkövetők ellen erőszakos fogva tartás gyanújával indult bűnvádi eljárás, és héttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják őket. Krónika
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!