Hirdetés

Gyereknapi színes forgatag

Kicsiknek szóló programokat szerveznek a hétvégén Erdély- és Partium-szerte a gyereknap alkalmából: megannyi színes, kulturális és sportrendezvényen vehetnek részt a legkisebbek és a kamaszok egyaránt.

Hírösszefoglaló

2013. május 30., 21:432013. május 30., 21:43

Hétpróbás program, gyerekfalu

Kolozsváron szombaton 11 órától a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kedves, humorral, látvánnyal, sok-sok énekkel, tánccal fűszerezett musicalt, az Óz, a nagy varázslót tűzte műsorára – ebben az évadban utoljára – a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

A Puskás Zoltán rendezte, immár népszerűvé vált előadás sok olyan örökérvényű problémára rávilágít, mint a barátság, a bátorság vagy a szerelem, amelyekkel már a gyerekek is nap mint nap találkozhatnak. Szintén szombaton hétpróbás gyereknapot szervez az Életfa Családsegítő Egyesület Kolozsváron, az esemény ötletét az adja, hogy az idei lesz a hetedik életfás gyereknap. A Báthory István Elméleti Líceum kisépületében és udvarán zajló eseményen a kicsiknek a hétpettyes katica elveszett pöttyeit kell megkeresniük, vagy a hétfejű sárkányt kell megszelídíteniük.

Gyerekfalut szervez immár harmadik alkalommal szombaton Marosvásárhelyen a kövesdombi Dávid Ferenc unitárius templom közösségi termeiben a Regeneráció Egyesület és a Studium Alapítvány. A rendezvényen egyebek mellett kézműves-foglalkozások, arcfestés, bábkészítés, ügyességi vetélkedő, meseolvasás és gyerekkoncert is várja a kicsiket. A legkisebbeket két előadással, a Habakuk Ifjúsági Bábjátszó Egyesület „bábszínészei\" szórakoztatják, a Védem Egyesület és a RITTE saját programokat szervez a gyerekfaluban. Az idei rendezvény különlegessége, hogy magyar népmeséket és diafilmet vetítenek, lesznek családi ügyességi vetélkedők és lufihajtogatás is.

Régi játékok a „kredenc fiából\"

A gyulafehérvári Caritas már elkezdte a gyereknap ünneplését: Sepsiszentgyörgyön csütörtökön gyereknapi vásári programot, játékos vetélkedőket, ügyességi és kreatív játékokat tartottak. Június első napján a Kovászna Megyei Tanács szervezte rendezvény keretében játékos foglalkozásokkal várják a gyerekeket Kredenc fiából – játékos élménymorzsák gyerekeknek címmel, a résztvevők elfeledett játékokat, ügyességi próbákat eleveníthetnek fel. Csíkszeredában a Caritas gyűjtést szervez, a kinőtt vagy már felesleges, de jó minőségű ruhát, lábbelit, játékot, könyvet, kifestőst a Petőfi Sándor- vagy a Nagy Imre-iskolában elhelyezett gyűjtődobozba lehet tenni május 27–június 12. között. Az ajándékcsomagokat nagycsaládok gyermekeinek juttatja el a szervezet.

Hulladékgazdálkodásra ösztönző kreatív műhely

Sepsiszentgyörgy önkormányzata a kicsengetések miatt június elseje helyett május 31-én, pénteken szervezi a gyermekprogramokat, amelyek a szervezők ígérete szerint a tavalyinál is színesebbek, gazdagabbak lesznek. A belvárosi utcákat lezárják, lesz légvár, arcfestés, aszfaltrajzverseny, kézműves-foglalkozások, ügyességi vetélkedő. Sztakics Éva alpolgármester elmondta, a helyi köztisztasági vállalat helyes hulladékgazdálkodásra nevelő kreatív műhelyt működtet, több civil szervezet bekapcsolódott a szervezésbe, közösen több tucat programot kínálnak a gyerekeknek: például a Huhuu Alkotóház repülőjelmez-készítésre várja a kicsiket, az Osonó Színházműhely élő szoborparkkal szórakoztatja őket. Ugyanakkor több iskola és óvoda gyerekei lépnek fel a központban felállított színpadon. Sztakics Éva hangsúlyozta, az időjárás-előrejelzés nem biztató, de a tevékenységek és előadások eső esetén sem maradnak el, beköltöztetik ezeket a Székely Mikó Kollégium multifunkcionális termébe.

Családi hétvége Szatmáron

A hétvégén tartandó városnapok keretében felvonulással és különféle színpadi előadásokkal ünneplik a gyermeknapot Szatmárnémetiben. A főleg magyar gyerekek számára szervezett MADISZ-gyereknapot a családi hétvége részeként szervezik június 9-én. A helyi önkormányzat tájékoztatása szerint június 1-jén a város óvodásai és kisiskolásai felvonulnak majd a városközpontban, illetve egy szabadtéri gyermekelőadást is megtekinthetnek a színház elé felállított színpadon. A kicsik fél tizenegytől bemutatkoznak a város hivatalosságainak jelenlétében a színpadon, majd saját produkcióikat mutatják be. A június 9-én a Kossuth-kertben tartandó MADISZ-gyereknap szintén felvonulással kezdődik, majd – a hagyományokhoz híven – lesz bábszínház, néptánc, népi gyermekjátékok tanítása, diákszínjátszás, vásári komédiák, arcfestés, és különböző egyéb szórakoztató programok.

Lurkófesztivál – színjátszó találkozó Csíkszeredában

Először tartanak hivatásos gyermek és ifjúsági színjátszó találkozót Csíkszeredában, a Csíki Játékszín  június 2. és 8. között szervezi az I. Lurkófesztivált. Parászka Miklós színházigazgató elmondta, elsősorban a jövőre gondolva – vagyis arra, hogy a színház nagy jelentőséget játszik a személyiségfejlesztésben – célozzák meg a gyermekeket és az ifjakat. „Nagyon fontos része a repertoárunknak a gyermekszínjátszás. Némiképp szerencsés helyzetben is érezzük magunkat, mivel aránylag közel Csíkszeredához, Gyergyószentmiklóson, illetve Székelyudvarhelyen is működik hivatásos színház, így több éve működtetjük gyerekbérleteinket, kicserélve előadásainkat egymás közt\" – emelte ki. Csíkszeredában nyolc társulatot és három egyéni előadót látnak vendégül a találkozó keretében. Szinte egy hét alatt tizenhárom előadást láthatnak az érdeklődők. Gyermekeknek szóló előadások alkotják a fesztivál gerincét, az ESZME (Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete) és Fabók Mancsi Bábszínháza közös produkciója, A székely menyecske meg az ördög című szabadtéri előadás nyitja meg a fesztivált vasárnap 17 órától.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés