
Gyerekek jelentkezését várják a Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató új, harmadik szériájába, amely szeptembertől decemberig fut majd a közmédiában.
2015. január 07., 16:112015. január 07., 16:11
Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója a műsort felvezető keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: szeretnék, ha a Hagyományok Házával közösen szervezett műsort a gyerekek nem versenyként, hanem élményként élnék meg. Ennek érdekében nyári tábort szerveznek, ahol a gyerekek megismerhetik egymást, a stábot, ismerkedhetnek a népi hagyományokkal, és a média világához is hozzászokhatnak egy kicsit – tette hozzá.
A műsorba 6 és 14 év közötti gyerekek jelentkezését várják az egész Kárpát-medencéből február 15-ig a www.hagyomanyokhaza.hu vagy a www.folszallottapava.hu weboldalakon. Ezúttal is népzene és néptánc kategóriákban hirdetik meg a versenyt: ezen belül is énekes és hangszeres szólisták, énekegyüttesek, zenekarok, táncos szólisták és táncos párok, valamint néptáncegyüttesek jelentkezését várják.
A fiatalok autentikus magyar népzenei és néptáncos, illetve a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal nevezhetnek. A várhatóan több ezer jelentkező előzsűrizése a tervek szerint február végéig lezárul, ezután értesítik azt a – körülbelül 300 gyereket jelentő – 48 produkciót, amely bejutott a televíziós műsorba – mondta el Balogh Júlia, a műsor vezető szerkesztője.
A Fölszállott a páva szeptembertől fut majd a Duna csatornán. Balogh Júlia elmondta azt is, hogy a zsűri elnöke Sebő Ferenc marad, további tagjait azonban egyelőre nem árulta el. Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója kiemelte: szeretnének minél több gyereket odaültetni a képernyő elé, hogy „csodálkozzanak rá, szeressék meg, és ha lehet, műveljék is ezt a hagyományos kultúrát”.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!