Hirdetés

Grund játszani szerető gyerekeknek-felnőtteknek: élménypedagógiai foglalkozásokkal vár a nagyváradi egyesület

Péter bácsi kertjében nemcsak bogarakat és állatokat figyelhetnek meg a gyerekek, hanem a nyári baracklekvár-főzést is megtanulhatják •  Fotó: Grund School / Facebook

Péter bácsi kertjében nemcsak bogarakat és állatokat figyelhetnek meg a gyerekek, hanem a nyári baracklekvár-főzést is megtanulhatják

Fotó: Grund School / Facebook

„Zöldebbre” nevelnek, közösségi kertet működtetnek, megtanítanak okosan barangolni a virtuális térben diákokat és tanárokat a Grund School foglalkozásai. A nagyváradi egyesület számos táborral, programmal várja a gyerekeket és szüleiket a nyári vakációban is, ezenkívül, a háború elől elmenekült ukrajnai gyerekeknek is hirdet tevékenységeket, megkönnyítve számukra a beilleszkedést. Aczél Dóra, a Grund vezetője a Krónikának elmondta, közösségük oktatási-nevelési tér kíván lenni gyerekeknek-felnőtteknek egyaránt.

Deák Szidónia

2022. július 02., 19:082022. július 02., 19:08

Közösségi kertet működtetnek, ahol most készülnek a gyümölcsérés szezonjára, táborokat és iskola utáni tevékenységeket szerveznek a zöld életmód jegyében, gyerekeket és tanárokat kalauzolnak a virtualitás világában a nagyváradi Grund Schoolban. Az egyesület a háború elől elmenekült ukrajnai gyerekeknek is tart foglalkozásokat, megkönnyítendő számukra a beilleszkedést.

Aczél Dóra, a közösségi egyesület egyik alapítója és vezetője a Krónikának elmondta, kezdeményezésük a Molnár Ferencnek A Pál utcai fiúk című regényéből ismert grundjához hasonlóan oktatási, közösségi tér kíván lenni.

Hirdetés

„Hitünk szerint az oktatás nemcsak a gyerekeknek szól, hanem elsősorban a családoknak, a kisközösségnek. És nemcsak az iskolákban történik, hanem bárhol bármikor. Mi ezt a tanulási folyamatot támogatjuk, és ezért szervezzük a programjainkat. Ugyanakkor mi is tanulunk játszani, ezért a tevékenységeinket kellő lazasággal, komoly játékkal ötöljük ki, szervezzük meg, és vezetjük le” – fogalmazott az egyesület ötletgazdája.

•  Fotó: Grund School / Facebook Galéria

Fotó: Grund School / Facebook

Kísérleti terep és szellemileg-fizikailag is formálható tér

Az egyesület névválasztásáról elmondta, a Dés–Geszti-féle musical slágerré vált, Mi vagyunk a Grund… című dala inspirálta őket. „Évekkel korábban egy házibulin felcsendült ez a dal, és az ott lévő 7-8 éves gyerekek olyan átéléssel, belülről jövő hanggal és üzenettel énekelték, hogy akkor megfogalmazódott bennem, ha a gyerekeknek ekkora teremtő, mozgató, nyugtató erejük van, azt nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Idézet
Azóta több városban neveztek el kocsmát, egyesületet, színházat a grundról, egy elem közös mindenik kezdeményezésben: aki benne van, az övé lesz.

Építheti, szabályokat hozhat, élhet és belehalhat – remélem, mi nem leszünk ennyire drasztikusak –, egy játszótér, egy kísérleti terep, egy szellemileg és fizikailag is formálható tér” – mesélt a kezdeményezés ötletéről Aczél Dóra.

Az egyesületnél szerteágazó tevékenységek zajlanak egész évben. Szerveznek többek között táborokat, workshopokat, Grund-klubot, családi péntekeket és egyéb foglalkozásokat gyerekeknek és szüleiknek.

A Grund a nonformális nevelés és tanítás elkötelezettje,

olyan műhelyeket és táborokat tartanak az egyesület keretében, amivel változást érhetnek el a gyerekek konfliktuskezelési megoldásaiban, az önállóságuk fejlesztésében, a véleményük kinyilvánításában, az önmaguk felvállalásában, a természethez való óvó-megőrző attitűdjük megerősítésében.

„Tapasztalatunk az, hogy nem mi fogjuk megváltani a világot, de láttunk igazán csodás átalakuláson végigmenni gyerekeket, ahol a Grund is egy kicsit hozzá tudott tenni a szülők kemény munkájához” – tette hozzá a Grund vezetője.

Ukrajnai fiatalok számára szerveznek varróműhelyt a Körös áruházban a nyáron több alkalommal is Nagyváradon •  Fotó: Grund School / Facebook Galéria

Ukrajnai fiatalok számára szerveznek varróműhelyt a Körös áruházban a nyáron több alkalommal is Nagyváradon

Fotó: Grund School / Facebook

„Zöldebbre” nevel a Grund

Foglalkozásaik tematikájukban is a fenntartható, természetközeli életmódot, népszerűsítik, felhívják a fiatal korosztály figyelmét a biodiverzitásra, a fenntartható, zöld életmódra, a természetben töltött idő fontosságára. A programok nagy része a nagyváradi Posticum Kulturális Központ tanyáján zajlik, ezenkívül a Grund teret ad Péter bácsi kertjének is, amit a gyerekek művelnek, és ahol tanösvényt is létrehoztak.

Ezenkívül a Grund Alive program keretében diákok számára szerveznek olyan tevékenységeket, ahol az iskolapadban szerzett tudást természetközeli élményekkel egészítik ki.

„Úgy gondoljuk, hogy a gyerekeinknek már fontosabb és sajnos életbevágóbb kérdés a természettel együtt és azt tisztelve élni, mint ahogy még nekünk volt. De nem rakhatjuk az ő vállukra a felelősségét, hogy azonnali megoldást találjanak majd a problémákra, ha még élni akarnak ezen a Földön. A felnőttek dolga annak a keretnek a biztosítása, ahol megoldásokat mutatunk: így lehet kevés szemetet termelni, így érdemes újrahasznosítani, a fizika ekképp működik. Úgy látjuk, a gyerekekben sokkal inkább jelen van ez az igény, sokkal fogékonyabbak már a témára, mint a felnőttek” – fejtette ki az egyesület vezetője.

Hozzátette, a környezettudatosság nemcsak a természetvédelmet jelenti, hanem a saját környezet, élettér jobbá tételét is. Úgy gondolják, hogy csak a gyerekek hiteles képviselete által lehet elérni változást, ugyanis a legkisebbek is érzik és megértik már, hogy az irány, ami felé tartunk, csak közös erővel változtatható meg.

A Grund tevékenységei a hagyományos iskolai oktatást kívánják kiegészíteni élménypedagógiai foglalkozásokkal,

ugyanis úgy látják, hogy az iskolának esetleges és pedagógusfüggő megoldásai vannak például a konfliktuskezelésre, a bántalmazásra, a kamaszok testi és lelki fejlődésének a tematizálására. A közoktatásban nincs egy egységes kép, képzés, vízió és konkrét stratégia arra, hogyan küzdjenek meg ezekkel a kihívásokkal nap mint nap, és ezek olyan témák, amit egy osztályfőnöki órán ki lehet vesézni.

•  Fotó: Grund School / Facebook Galéria

Fotó: Grund School / Facebook

„Napi, beépített gyakorlat kell, hogy hatást tudjunk elérni. A Grundban prioritásokat állítunk fel, minden programot felülír egy adott helyzet kezelése például. És minden tábori napunk szervezői megbeszéléssel zárul, ahol napi eseteket tárgyalunk végig, ezáltal tudunk konkrét megoldásokban gondolkodni” – vázolta a megoldásokat Aczél Dóra.

Megtanulni „online-ul élni”

A koronavírus-járvány kihívások elé állította a Grund közösségét is, meg kellett tanulni „online-ul élni”: virtuális térbe szorult oktatás, és a munkahelyi vagy személyes kapcsolattartás is megváltozott a pandémia idején.

Az online térben való tudatos barangoláshoz nyújtanak kapaszkodót kamaszok számára az Onlány és Onlegény kalandjai programok, ahol útmutatót kapnak ahhoz is, hogy miként lehet jelen a személy, az individuum a virtualitásban.

Tanárok számára is szerveznek úgynevezett „virtuális homokozót”, ahol olyan működő modelleket ismerhetnek meg a pedagógusok, amelyek segítségével hatékonyabb lehet az online oktatási folyamat.

Ezenkívül digitális detox (méregtelenítés – szerk. megj.) táborokat is tartanak, ahol a virtualitás helyett a szemtől szembeni találkozásokra összpontosítanak. Aczél Dóra elmondta, azért szervezik meg ezeket a programokat, mert úgy látják, hogy a Grund közössége saját bőrén tapasztalja meg az élet egyre több területén jelen lévő virtualitásból adódó problémákat, és igény van olyan jellegű tevékenységekre, amelyek segítenek eligazodni, a megváltozott helyzethez alkalmazkodni.

•  Fotó: Grund School / Facebook Galéria

Fotó: Grund School / Facebook

A Grund a nyári vakációban is várja a gyerekeket, a közösségi kertben augusztusig tartanak a tanösvényen természetfigyelési programot integrált gyerekcsoportoknak a Mol gyermekgyógyító programjának és a Közösségért Alapítvány közreműködésével. Tevékenységeik kiegészülnek az ukrajnai háború elől Nagyváradra menekült gyerekek számára szervezett foglalkozásokkal is.

A menekültek beilleszkedését szolgáló program (Integration Program for Refugees) keretében varróműhelyt tartanak a Körös áruház első emeletén, ahol együtt szabnak-varrnak, díszítenek kisebb méretű személyes tárgyakat nagyváradi fiatalokkal.

A legkisebbeket sétára várják Péter bácsi kertjébe , ahol játszótársakra lelhetnek, megtanulhatják a madarásztávcső és messzelátó használatának csínját-bínját, és megfigyelhetik a kertben élő állatokat, bogarakat. A Grund School nyári programjairól az egyesület honlapján és Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődök.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
2026. április 18., szombat

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában

Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában
2026. április 16., csütörtök

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó

A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó
Hirdetés
Hirdetés