Hirdetés

Gigászi ütközés a Déli-sarkon

Gigantikus jéghegy ütközött az antarktiszi selfjégnek a német Neumayer III. állomás közelében, a kollízió tudományos szemmel nézve szenzációnak számít, és egyedülálló információkkal szolgálhat a sarki jégről.

2010. február 24., 10:402010. február 24., 10:40

Az 54 kilométer hosszú, öt kilométer széles és 200 méter „kövér” jég akkora erővel csapódott a selfjégbe (vagyis a parti síkságról a tengerbe belenyúló jégtömegbe), hogy azon közel két kilométer hosszú hasadás keletkezett – számolt be a németországi Bremenhavenben működő Alfred Wagener Sark- és Tengerkutató Intézet (AWI) egyik kutatója.

A jégmezőből emellett egy 300 méter hosszú és 700 méter széles darab le is hasadt. A közel 400 millió tonna súlyú jéghegy még február 11-én futott neki a selfjégnek 15 kilométer per órás sebességgel, az AWI azonban csak most számolt be az eseményről. Az Antarktiszon dolgozó kutatók „élőben” kísérhették figyelemmel a Neumayer állomástól mindössze 10 kilométerre történt gigászi ütközést, amely 5–10 tonna robbanóanyag energiájának megfelelő erőt szabadított fel.

Az AWI kutatóinak szeizmográfok, mikrofonok és nagyfelbontású műholdképek révén sikerült minden részletre fényt deríteniük, az adatok új ismeretekkel szolgálhatnak a sarki jég „viselkedéséről”. A szakemberek már régóta megfigyelés alatt tartották a B-15 névre keresztelt jéghegyet. A 11 ezer négyzetkilométeres hegy 10 évvel ezelőtt, 2000-ben vált le az ütközés helyszínétől kilencezer kilométerre fekvő Ross selfjégről.

A levált mező további – kisebb – darabjai még az Antarktisz környékén úszkálnak, 2010 januárjában a B-15-F jelzésű darab már elhaladt a Neumayer állomás előtt. 2009 októberében egy harmadik hegy a Neumayer III. állomástól nagyobb távolságra szaladt neki a selfjégnek. 891 négyzetkilométeres kiterjedésével a C19-C akkora, mint Berlin, így nem csoda, hogy egy 30 kilométer hosszú és hét kilométer széles darabot szakított le a selfjégből.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés