Geraldine Chaplin: „Az öregség térképek nélküli ország”

„Vad, szófogadatlan
gyerek voltam”

A riporter kérdésére, miszerint mi volt a legértékesebb dolog, amit Geraldine Chaplin megtanult az életben, a színésznő azt válaszolta: „szeretni. Lehet hogy melodramatikus vagyok, de úgy gondolom, szeretni fontosabb, mint szeretve lenni”. Gyerekkoráról a színésznő azt nyilatkozta, „rémes, rossz kislánya” volt világhírű apjának.

„Miután megnőttem, jó gyereke lettem az apámnak, de gyerekkoromban nem voltam jó egyáltalán. Apámnak, aki 1889-ben született, egyébként igazi viktoriánus, rendkívül szigorú nevelési stílusa volt (Charlie Chaplin Londonban született – szerk. megj.), én pedig vad voltam, szófogadatlan, és soha nem azt tettem, amit nekem mondtak” – emlékezett Geraldine Chaplin. Mint nyilatkozta, Chaplin más életpályát szeretett volna a gyerekeinek.

„Szomorúan gondolok arra, hogy nem teljesültek a vágyai, ugyanis azt szerette volna, ha mindannyian egyetemet végzünk, de a nyolc gyerekéből egyik sem tanult tovább. Mindannyian fiatalon abbahagytuk a tanulást, pedig egyesek közülünk jó tanulók voltak. Apám pedig annyira büszke lett volna, ha mégis tovább tanulunk. Mindig azt mondta: „A tanulás az egyetlen pajzsotok.” Mi pedig erre azt feleltük: „De apu, te magad sem tanultál.” Erre ő: „Én más vagyok.” Arra a kérdésre, hogy akkor végülis mi volt az ő pajzsa, a színésznő azt felelte: az ő pajzsa az volt, hogy Charlie Chaplin lánya. Mint mondta, ez számára több volt védőpajzsnál, ez volt a kulcs mindenhez.

Visszautasítás, érzékenység a színészi pályán

Chaplin azt szerette volna, ha a lánya orvos vagy ügyvéd lesz, de mindenképp arra vágyott, hogy gyermeke boldog legyen. „Amikor eldöntöttem, hogy filmszínésznő szeretnék lenni, elborzasztotta a gondolat, hogy esetleg nem leszek sikeres… de aztán nagyon büszke volt rám. Biztosan nagyon boldog lett volna, ha megérheti, hogy a fiam pszichológus lett, a pszichológiatudomány doktora. A lányomat, aki színésznő, igyekszem építő jellegű kritikával illetni, de általában rosszul viseli a kritikát” – mondta el Geraldine Chaplin. Azt is kifejtette, hogy egy filmszínésznek nagyon sok visszautasítást kell elviselnie, ugyanakkor nem válhat érzéketlenné, hiszen egy színész számára rendkívül fontos az érzékenység.

Neki szerencséje volt, fogalmazott, mert annak idején nem ment el az úgynevezett „nyájcastingokra”, így nem volt része annyi visszautasításban, mint amenynyit manapság a színészek megtapasztalnak. Az viszont megtörtént, hogy úgy volt, megkap egy szerepet, aztán végül valaki mást választottak.

A filmfesztiválon bemutatott, Együtt élhetnénk? (Et si on vivait tous ensemble?) című film, amelyben a Geraldine Chaplin is szerepel, az öregségről is szól. A színésznő ennek kapcsán azt mondta, gyűlöli az öregséget, és nem gondolja úgy, hogy az öregek bölcsebbek lennének a fiataloknál. „Azt hiszem, az ember nem tanul semmit öregkorában, és talán ez a legborzasztóbb. Az öregség tulajdonképpen térképek nélküli ország, olyan út, ami nem vezet sehová.