
„A tehetségkutatás helyett a tehetséggondozásra helyeztünk nagyobb hangsúlyt az idén tizenegyedik alkalommal megszervezett Erdélyi Humorfesztiválon” – értékelte a Krónikának Jakab Adorján főszervező a vasárnap este véget ért, három városban tartott rendezvénysorozatot.
2014. április 14., 17:092014. április 14., 17:09
2014. április 14., 17:092014. április 14., 17:09
Kérdésünkre hozzáfűzte, összességében jól sikerült a fesztivál, hiszen csaknem telt házasok voltak az előadások, a közönség pedig jól szórakozott. Jakab Adorján azt is kifejtette, a humorfesztivál korábbi nyertesei közül azokat hívták meg, akik kitartottak a humorista pálya mellett, hiszen az egykori győztesek közül többen is abbahagyták a szereplést.
„Az RMDSZ számára kiemelten fontos, hogy minél több bemutatkozási lehetőséget teremtsen a Humorfeszt által az elmúlt tíz évben felfedezett fiatal tehetséges humoristák számára és segítse az erdélyi humoristák pályafutását” – hangsúlyozta a főszervező.
A korábbi győztesek közül Zsók Levente, György Botond és Kun Zsolt lépett fel az április 10–13. között Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen és Kolozsváron tartott előadásokon. A már befutott erdélyi előadók közül az Open Stage Székelyland mutatta legújabb önálló estjét, valamint fellépett a rendezvényt az RMDSZ Főtitkárságával közösen megszervező Szomszédnéni Produkciós Iroda is.
Vasárnap este Kolozsváron hazai közönség előtt lépett fel Felméri Péter, aki a negyedik erdélyi humorfesztivált nyerte meg. „Szeretek itthon fellépni, mert ha mondok valamit, akkor a közönség tudja, mire értem, ellentétben a magyarországi közönséggel, amikor értetlenül néznek, ha az éppen átmenőnek számító 5-ös érettségi jegyemről mesélek” – nyilatkozta előadását követően Felméri.
Nem maradtak el az anyaországi sztárvendégek előadásai sem: Litkai Gergely – Karinthy-gyűrűs humorista, a Comedy Central ex-főszerkesztője, a Dumaszínház alapítója – és Badár Sándor – Karinthy-gyűrűs humorista, a Fábry Show visszatérő vendége, a Kontroll és számos más magyar film szereplője – nevettették meg az erdélyi közönséget.
„Ami érdekesség, hogy Badár Sándor magával hozta fiát, Badár Tamást, aki bűvészmester. A humorfesztivál történetében bűvész fellépésére nem volt még példa, de jó döntésnek bizonyult, ugyanis a közönség jól szórakozott” – részletezte Jakab Adorján. Hozzáfűzte, a tehetséggondozást folytatják, így idén ősszel azokban az erdélyi városokban is fellépnek a humorfesztivál egykori győztesei, ahová korábban még nem jutottak el.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!