
Vakációs múzeumpedagógiai foglalkozást tartanak kedden reggel 10 órától Sepsiszentgyörgyön. Az iskolás gyerekeket a Székely Nemzeti Múzeum Lovagtermébe várják, hogy a múzeum egykori fotósának, Fóris Pálnak a fényképeiből ihletet szerezve lássanak, alkossanak, fotózzanak.
2016. február 07., 16:062016. február 07., 16:06
2016. február 07., 16:212016. február 07., 16:21
A régi idők fotótechnikáinak rejtelmeibe Toró Attila sepsiszentgyörgyi fényképész vezeti be az érdeklődőket, Vinceffy Orsi és Bartha Zonga múzeumpedagógus pedig tárlatvezetéssel, játékokkal, diavetítéssel és egy fotóvarázslattal várja az érdeklődőket. A szervezők kérik, hogy az érdeklődők a foglalkozásra előzetesen jelentkezzenek a 0733065080-as számon, a belépés 5 lejbe kerül, a foglalkozás 14 óráig tart.
Fóris Pál 1963-tól 1994-ig volt a múzeum fényképésze. Nevét elsősorban az 1970-ben megnyíló, a Székely Nemzeti Múzeum tetején fészkelő gólyákról készült kiállítása és az ezt követően létrehozott Így élnek a gólyák című filme tette ismertté, de kora legjelentősebb egyéniségeit, gyorsan változó városképeit, a szocialista korszak tragikomikus eseményeit, a földrengések által megtépázott templomokat is lencsevégre kapta.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!