
Fotó: mti
A zsűri döntése értelmében Kacsó Hanga Borbála énekes, Németh Antal szólótáncos, a Nógrád Táncegyüttes és a kolozsvári Tokos Zenekar (képünkön) jutott tovább pontozással a Fölszállott a páva szombati második elődöntőjéből a népi tehetségkutató középdöntőibe.
2014. március 16., 19:292014. március 16., 19:29
Vigaszágon a Nyírség Táncegyüttest és Kurdi Gábort küldték tovább az ítészek. Az elődöntő másik erdélyi versenyzője, a balánbányai Nagy Noémi Kriszta népdalénekes kiesett a versenyből.
A műsor szombat esti adásában az énekes szólisták és énekegyüttesek, a néptáncegyüttesek, a táncospárok és táncos szólisták, illetve a zenekarok és hangszeres szólisták kategóriáiban három-három versenyző mutatkozott be élőben is. Az adás végén a Tímár testvérek léptek színpadra Kubinyi Júlia énekesnővel és a Szellő Táncegyüttessel.
A népi tehetségkutató versenyben előadott produkciókat már visszanézhetik az érdeklődők a www.mediaklikk.hu/pava oldalon. A műsor a harmadik élő elődöntővel folytatódik március 22-én, ahol újabb tizenkét produkció versenyez majd a továbbjutásért.
A 2013-ban 8 helyszínen megrendezett területi előválogatókból az idei Fölszállott a páva élő adásaiba, az elődöntőkbe összesen 48 produkció jutott be négy kategóriában: énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok, szóló és páros táncosok, valamint táncegyüttesek versengenek egymással. Márciusban négy adáson keresztül kategóriánként három-három produkció mutatkozik be a zsűri előtt, amelynek elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!