Hirdetés

Fokozódó gondok Moszkvában (Videóval)

Súlyos környezeti katasztrófa sújtja Moszkvát amiatt, hogy az erdő- és tőzegtüzek tovább dúlnak szerte Oroszországban. A fővárosban a levegő a füstköd miatt szinte mérgező: a tiszti főorvos ezért azt tanácsolta csütörtökön a főváros lakóinak, hogy lehetőleg utazzanak el. Eddig 50 ember vesztette életét a lángokban.

MTI

2010. augusztus 06., 12:152010. augusztus 06., 12:15

Az orosz fővárosban pénteken délelőtt tovább sűrűsödött a füstköd, és a legtöbb helyen 200 méter alá csökkent a látótávolság, a szokásoshoz képest némileg visszaesett a autóforgalom, de semmiféle pánik nincs. Oroszország tiszti főorvosa már azt fontolgatja, hogy esetleg elhalasszák az iskolaév kezdetét is Moszkvában.

A füst kaparja az emberek torkát és csípi a szemüket. Sokan próbálnak maszkot vásárolni, de gyakorlatilag nem kapható: Moszkvában e védőeszközök forgalma két és félszeresére, Voronyezsben négyszeresére nőtt. Ugyancsak sokan nedves zsebkendőt tartanak orruk és szájuk elé, s a szakértők szerint az egyetlen megbízható megoldás a gázmaszk lenne, de azzal elég nehéz élni.

A köd olyan sűrű volt már reggel, hogy az orosz kormánynak otthont adó úgynevezett Fehér Ház egyik munkatársa az újságíróknak elmondta: reggel megijedt, hogy elmulasztott valamit, mert munkahelyéhez egészen közel volt már, de még nem látta az épületet. A péntekre előre jelzett 40 fok helyett a déli órákban 26-28 fokos hőmérsékletet mértek az orosz fővárosban.

A rendkívüli helyetek minisztériuma szerint pénteken reggel az országban 558 erdő- és tőzegtűz égett mintegy 180 ezer hektáron, ezek közül mintegy 80 nagy területen, s az oltásban csak a minisztérium részéről 162 ezer ember, 26500 gép és 25 repülő és helikopter vett részt.

Moszkva környékén azon dolgoztak a hadsereg egységei, hogy a katonai raktárakból elszállítsák a robbanásveszélyes anyagokat. A lapok pénteken megírták, hogy a haditengerészet Moszkva melletti Kolomnában lévő légitámaszpontján - amelyet a tűz gyakorlatilag elpusztított, s emiatt az államfő több magas rangú tisztet leváltott - egyebek mellet a lángok martaléka lett a hadsereg vezérkarának kommunikációs központja. Közben számos oroszországi településen megkezdődött már a leégett házak újjáépítése és elkezdték kifizetni a károsultaknak az állami segélyeket.

Video: két nappal ezelőtt készített felvételek az orosz fővárosban (forrás: Youtube):

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés