
Veseelégtelenséget okozó hemolitikus urémiás szindrómával került az olaszországi Firenze egyik kórházába egy 14 hónapos romániai gyerek, aki a Brădet tejfeldolgozó cég által gyártott sajtot fogyasztott – írta a La Repubblica című lap cikkére hivatkozva a Mediafax.
2016. március 15., 19:302016. március 15., 19:30
A firenzei orvosok szerint a hemolitikus urémiás szindrómát az Escherichia coli-baktérium okozta. Az élelmiszerbiztonsági hatóságok azonnal epidemiológiai vizsgálatokat rendeltek el Firenze környékén, mivel azt gyanítják, hogy Romániából származó tejtermékek okozták a fertőzést.
A firenzei egészségügyi hatóság felhívta a lakosság figyelmét, hogy ne fogyasszon az S.C. Brădet cég által gyártott termékekből és mihamarabb vigye azokat vissza az üzletbe, ahol vásárolta. Az illető tejtermékek többek között romániai különlegességeket is árusító olaszországi boltokban is kaphatóak.
Az olasz lap szerint a Brădet termékek miatt betegedett meg Romániában 14 kisgyerek. Az olaszországi termelők országos szövetségének igazgatósága (Coldiretti) szerint 2015-ben kétszer annyi romániai sajtot importáltak Olaszországba, mint korábban.
Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter egy héttel ezelőtt közölte, hogy több, Argeş megyei, hemolitikus urémiás szindrómával kórházba szállított kisbaba megbetegedését az okozta, hogy Brădet-termékeket fogyasztottak. Később a miniszter azt mondta, hogy nincsen kapcsolat az Argeş megyei babák megbetegedése és a Brădet-termékek fogyasztása között. A Curtea de Argeş-i gyár tulajdonosa bejelentette, hogy cége hírnevét megtépázták, vállalkozása megbukott, és hogy bezárja gyárát. Az egészségügyi minisztérium közölte, megtörténhet, hogy a gyár bezárásával életeket mentenek meg.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!