Fiataloknak is szóló számadás - interjú Tamás Gáborral

Koncertkörútjáról ezúttal sem marad ki a jótékonysági előadás: a Nagygalambfalván szerzett bevételt a Svédországban élő, kolozsvári származású énekes a rugonfalvi árvaháznak ajánlja fel. A 15 fellépés alkalmával Tamás Gábor, örökzöld slágerei mellett, Az óra jár… című, legújabb lemezének anyagát is bemutatja.

– Legfrissebb lemezével mi újat tud nyújtani azoknak, akik a Donát úti nyíló orgonákon nőttek fel, vagy a Gyere velem a Hargitára slágerét dúdolják?
– Az utóbbi években egyre több fiatal látogatott el a koncertjeimre, és Az óra jár… című lemezemet az ifjabbak ízlésvilágának megfelelően állítottam össze, az eddigieknél ütemesebb, diszkósabb, szalszásabb és szambásabb számokkal is készülök meglepni a nagyérdeműt. A közönség a továbblépést várja, s ez így van rendjén. Az új lemezemen például két finn számot is elénekelek magyarul.

– A finn dalok kiválasztásában szerepet játszott finn származású felesége is?
– De még mennyire. Ő talált rá ezekre a nagyon szép dalokra, melyeket valamikor az időközben eltávozott Kirka énekelt. A két számot hallgatva rájöttem, hogy nemcsak nyelvezetükben hasonlítanak, de harmóniaviláguk is azonos a miénkkel.

– Az óra jár… cím valamiféle számadást próbál sugallni? 
– Akarva-akaratlanul, igen. Benne van a közel öt évtizedes múltra visszatekintő pályafutásom. De még nem húzom meg a vonalat, eszem ágában sincs visszavonulni. Ennyi meghívásom, mint mostanság, még sosem volt.

– Októberben induló erdélyi koncertkörútjába idén is belefér egy jótékonysági fellépés?
– Természetesen. Huszonöt évvel ezelőtt kezdtem el, azóta nincs olyan esztendő, hogy jó pár jótékonysági koncertet ne szerveznék. Rengeteget kaptam a közönségtől meg az élettől. Miért ne adnék én is azoknak, akik rá vannak szorulva? Idén három alkalommal léptem fel az árvízkárosultak megsegítése érdekében. Október 17-én, a Nagygalambfalván eladott jegyek árából a rugonfalvi árvaházat szándékozom segíteni.

– Jó kondícióban van, a hangja sem hagyta cserben. Mégis mennyire érzi az óra ketyegését?
– Tagadhatatlan: fölöttem is telik az idő, s bár merem hinni, hogy nem mutatom, mégiscsak 63 éves vagyok. Rendszeresen eljárok focizni, teniszezni, évente levezetek több mint negyvenezer kilométert, százötven-kétszáz alkalommal lépek fel, de azért néha-néha csak megérzem, hogy bizony telik az idő. Viszont amikor felzúg a vastaps, minden apró kis bajomat, gondomat elfelejtem. Hatalmas erőt merítek a koncertek utáni szabad beszélgetésekből is, melyek rádöbbentenek: nem csak a siker, a szakmai önérzet, de mindenek előtt a nagyérdemű iránti tisztelet kötelez.

– Nemrég Duna Gála címen máris nagy nézettségnek örvendő műsort indított a Duna Tv-ben. Ez is egy afféle időutazás lenne a 70-es esztendők felé?
– Kétségtelenül nosztalgiát jelent. Azokat az éveket idézi fel bennem, amikor a bukaresti tévénél valami hasonlóval próbálkoztam. Szép emlékek fűznek az akkori Zenés karavánhoz, amire, gondolom, egyesek ma is emlékeznek. Külön vezetőségi jóváhagyással éjszakákat töltöttem a stúdióban, hogy a következő hétfői napra készüljön el a műsor. Úgy éreztem magam, mint hal a vízben. Meggyőződésem, ha nem adatott volna meg, hogy énekes legyek, mégis azt tehetnék, amihez kedvem van, ma is műsorvezető-szerkesztőként dolgoznék.