
Sok mindenben különbözik elődeitől Ferenc pápa: többek közt abban, hogy rengeteg olyan mesterséget kipróbált, amit a korábbi pápák nem űztek. Nemrég arról az időszakról mesélt, amikor kidobóemberként dolgozott.
2013. december 05., 17:102013. december 05., 17:10
Ő az első nem európai pápa, aki ráadásul twitterezik. Ő az első, aki azt merte mondani egy meleg férfinak: „A homoszexualitásod nem számít. Így vagy úgy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, ezért a jócselekvés útján kell haladnunk\". Abban is egyedi, hogy mielőtt pap lett, számos más foglalkozást is kipróbált. Azt eddig is lehetett tudni, hogy dolgozott takarítóként, vállalt munkát egy kémiai laborban, tanított irodalmat és pszichológiát. Most egy jóval meghökkentőbb munkájára is fény derült: fiatalon kidobóember is volt, Buenos Airesben éjszakai bároknak dolgozott.
A pápa erről maga mesélt, amikor meglátogatott egy plébániát. Mint ismeretes, bár pápasága még csak márciustól tart, de szülőhazájában, Argentínában máris filmet forgatnak róla. Az Egy pap meséje című életrajzi mozit a Ház a tónált is jegyző Alejandro Agresti rendezi majd. A történet Jorge Mario Bergoglio gyermekkorától egészen a pápává választásáig tart majd. Az alkotók a Motoros naplójában is szereplő Rodrigo de la Sernát szánják az egyházfő szerepére.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!