Fényes nappal erőszakoltak meg Bukarestben egy újságírónőt – mint szerdán kiderült, az egyik rádiadónál dolgozó 23 éves nőt a főváros központjában kényszerítette arra a 43 éves férfi, hogy kövesse.
2013. szeptember 12., 17:572013. szeptember 12., 17:57
A férfi a Floreasca tó partján megerőszakolta az újságírónőt, miközben a járókelők nem próbáltak segíteni az áldozaton. A rendőrség szerdán este őrizetbe vette a gyanúsítottat, az újságírónő pedig a rendőrségen azonosította a férfit. A rendőrség szóvivője úgy nyilatkozott, a nő a 112-es sürgősségi számot hívta, mialatt az elkövető több száz méteren keresztül vonszolta magával a tó partjára, ahol késsel fenyegette, hogy kiszúrja a szemét, ha nem engedelmeskedik neki. \"Keserűen állapítjuk meg, hogy a közvélemény közönye miatt ilyesmi fényes nappal az utcán megtörténhet\" – írta közleményében az Europa FM és a Radio 21, amelynek az újságírónő alkalmazottja. Mint hangsúlyozzák, bár több száz méteren keresztül vonszolta magával a gyanúsított a nőt, a járókelők közül senki sem hívta a rendőrséget. A nyomozók a környéken felszerelt videokamerák felvételeinek segítségével vizsgálják az esetet. A rádióadók szerkesztősége a közleményben arra is kitér, hogy három héttel ezelőtt egy másik kolléganőjüket támadták meg az utcán, akinek azonban sikerült sértetlenül elmenekülnie.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!