Hirdetés

Félsziget: Ákos-dalokra buliztak a legtöbben

Vélhetően Ákos koncertje volt az idei Félsziget Fesztivál legnépszerűbb programpontja. A becslések szerint sikerült elérni a 80 ezres nézőszámrekordot.

Szucher Ervin

2012. augusztus 27., 07:222012. augusztus 27., 07:22

A tizedik Félsziget szervezői vasárnap estére vélhetően elérték célkitűzésüket: a zenei, kikapcsolódási és kulturális kínálatnak, meg a vasárnap estig tartó szép időnek köszönhetően a résztvevők száma elérte a fesztiválcsúcsnak számító 80 ezret. A négynapos rendezvénysorozat legnépszerűbb magyar fellépője ezúttal is hozta megszokott formáját. Az új dalok mellett ismét felcsendültek a legismertebb Ákos- és Bonanza-szerzemények, melyek kiegészülve a látványtechnikával, a legekig fokozták a hangulatot. A Kossuth-díjas zenész előtt az elmúlt évek Félszigetéről és a Romániában forgatott Tu Café videoklipből jól ismert N.O.H.A. melegítette be a már szép számban gyülekező közönséget.

A visszatérő vendégek fesztiválja volt

A tavalyi fesztiválhoz viszonyítva, idén több volt a 20 és 29 év közötti résztvevők aránya a rendezvényen. Kevesebb tizenéves vett részt és csökkent a harmincasok és negyvenesek száma is. A legtöbben Maros, Hargita, Kolozs, Bihar és Brassó megyéből, valamint Bukarestből érkeztek. A külföldi látogatók közül legtöbben Magyarországról, Hollandiából, Németországból és Írországból jöttek, ők a fesztiválozók mintegy öt százalékát tették ki. A Max Weber Társadalomkutató Központ által készített felmérésből az is kiderült, hogy a látogatók túlnyomó része – mintegy 61 százaléka – visszatérő vendégnek számít. „Ez az arány azt bizonyítja, hogy a Félsziget nő és egy erős brandnek számít” – kommentálta a számadatokat Bodor László fesztiváligazgató. Szerinte a 700 ezer euróra karcsúsított költségvetés nem éreztette a hatását: ennyi pénzért is sikerült, népszerű előadókat szerződtetni. A különböző színpadokon 72 produkció szerepelt, és az eredeti programból mindössze ketten hiányoztak. A vasárnapra tervezett ATB- és Josh Gallahan-fellépés a szervezők közlése szerint a booking és a menedzsment közti félreértés miatt elmaradt. A két lemezlovas hiányát az utolsó pillanatban Snatt & Vixszal és Myon & Shane-nel sikerült helyettesíteni. Idén egyébként nemcsak a színpadok, de a sportprogramok, a civil szervezeteket tömörítő Fesztivál Park és a Művésztelep is látogatószám-rekordot döntött.

Az érem másik oldala

Az Independence Zone-ban lévő hat nemkormányzati szervezet tagjai által végzett különböző felmérések is az eddigi csúcsok döntéséről tanúskodnak. A kérdéseikre kapott válaszok azonban az érem másik oldalát mutatják meg. A kérdőívek feldolgozása után kiderült, hogy a 703 alany csaknem 20 százaléka fogyasztott már valamiféle kábítószert, ami kétszerese a romániai átlagnak. Az érintettek meglepően nagy része már drogfüggővé vált. A kérdezettek 54 százaléka rendszeresen cigarettázik, 82 százaléka iszik, 29 százalékánál pedig a nemzetközileg standardizált tesztek alapján depressziós tünetek mutathatók ki. „A forgalmazóknak köszönhetően sajnos itt, a Félszigeten is agresszív dohányzási kampány folyik. Három nap alatt engem, aki nem cigizek, tizenhét személy állított le, és próbált rávenni valamelyik cigarettamárka kipróbálására” – mondta el lapunknak Dégi L. Csaba, kolozsvári egyetemi tanár, a drogellenes kampány vezetője. Ugyanez volt a benyomása Ion Aleodor Romannak, a Maros megyei Drogprevenciós Központ vezetőjének is, aki szerint az efféle fesztiválok kimondottan kedveznek az alkohol- és a dohányfogyasztásnak.

A Félsziget káros hatásaira panaszkodtak a környező negyedek és peremközségek lakói is. Sokuk szerint a fesztivál hajnalba nyúló dübörgése szinte elviselhetetlenné tette éjszakáikat. Fájó ugyanakkor, hogy a tömbházaik között randalírozó ittas csoportok nemcsak hangoskodtak és szemeteltek, de olykor agresszívan nyilvánultak meg. Kérdésünkre, hogy miként lehetne kissé civilizálni a tömeget, Bodor László annyit mondott, hogy ahol ennyi ember gyűl össze, mindig akad ittas és rendbontó személy.

Panaszok ide vagy oda, a Félszigetet minden bizonnyal a jövőben is megszervezik. Amint Fülöp Zoltán, a nagytestvérnek számító Sziget Menedzsment képviselője elmondta: már a következő hetekben elkezdik feltérképezni a 2013-ban Európában turnézó előadók listáját, és ezeket az információkat a marosvásárhelyi fesztiválszervezőkkel is megosztják.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés