
Felfüggesztette a Román Ökölvívó Szövetség Alexandru Macingo 16 éves kolozsvári bokszoló versenyjogát, miután az úgynevezett „knockout game” során a hét végén előbb a Párizs utcában ütött le három embert, majd további két áldozatot szemelt ki magának, akiknek azonban sikerült elmenekülniük.
2014. április 09., 15:492014. április 09., 15:49
Alexandru Macingo, akit a szakmabeliek egyenesen „az új Mike Tysonnak” is neveztek, az Amerikai Egyesült Államokban dívó, erőt fitogtató „knockout game” típusú „játékot” űzte a kincses város utcáin. Ennek lényege, hogy váratlanul, egyetlen és erős ütést mérjen az áldozatra, lehetőleg halálosan, de legalábbis öntudatlan állapotot okozva.
A kolozsvári „knockoutozás” következtében a három személy közül, aki kórházba került, kettőnek 45-50 napos gyógyulási időszakra van szüksége, egyiküknek pedig 20-25 napos kezelésre.
A fiatal ökölvívót és társait a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezné, az ügyész azonban azt rendelte el, maradjanak szabadlábon, mivel „kiskorúak és nem tekintetőek közveszélyesnek”.
Az úgynevezett kiütéses játék Amerikából indult a kilencvenes években, azóta több halálos áldozatot is követelt. A kiütéses „játék” rokona az úgynevezett „happy slapping” (nagyjából úgy lehetne lefordítani, hogy „boldog taslit kívánok”), ami a 2000-es évek közepétől világszerte elterjedt. Ennek lényege, hogy általában hátulról megütnek valakit, az akciót telefonnal rögzítik, aztán feltöltik a világhálóra.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!