2011. március 17., 09:182011. március 17., 09:18
A Távozás című filmet, amely Havel hasonnevű drámájának adaptációja, a hét elején láthatták zártkörű vetítésen Prágában az újságírók, filmkritikusok és néhány kiválasztott. Nem volt köztük az alkotó, Václav Havel, akit légúti megbetegedés miatt már egy hete a prágai katonai kórházban kezelnek. A film Vilém Riegerről, egy meg nem nevezett ország kancellárjáról szól, akit megvisel, amikor távoznia kell tisztségéből. Ki kell költöznie a miniszterelnöki villából, addigi kapcsolatai gyorsan kihűlnek, miközben az egyetlen, aki hozzá továbbra is teljes mértékben hű marad, a látszólag talpnyaló, ellenszenves bürokrata személyi titkára. A távozó kancellárt ugyanakkor zsarolják: maradhatna az általa kedvelt luxusvillában, ha nyilatkozatban áll ki az új kormány mellett. Idősebb lánya pedig csak akkor hajlandó magához fogadni apját, ha az neki kedvező végrendeletet ír. Riegert végül még régi barátnője is cserbenhagyja. „A szövegen meglátszik, hogy az eredetije színdarab volt. Merev, panoptikumi. Én magam sem vagyok elkápráztatva, de látni kell, hogy Havel elsőfilmes rendező” – nyilatkozta a film megtekintése után Leos Kofron neves cseh filmkritikus. Michal Pavlícek, aki a film zenéjét szerezte, más véleményen van. „Ez egy haveli világ, haveli érzések, meglátások. Minél inkább elmerül benne az ember, annál inkább kezdi érteni az összefüggéseket” – fejtette ki. A Távozást már 14 nyelvre – köztük magyarra – fordították le.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!