
Megnyerő hang. A No Sugar zenekar Hiszek benned című dala lett a múlt évi győztes profi kategóriában
Fotó: Facebook/Legszebb Erdélyi Magyar Dal
Átadják a Legszebb Erdélyi Magyar Dal nevű pályázat idei díjait szombaton 18 órától a kolozsvári Bulgakov kávéházban.
2017. november 11., 10:522017. november 11., 10:52
Bejelentik a Legszebb Erdélyi Magyar Dal (LEMD) című pályázat nyerteseit a kolozsvári Bulgakov kávéházban szombaton 18 órától rendezendő gálaesten. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) által harmadik alkalommal meghirdetett program célja a magyar nyelvű, saját szerzemények írásának és előadásának bátorítása.
– mondta el a Krónika megkeresésére Mák Arany, az EMKISZ szervező alelnöke. Hozzátette, a pályázat segít abban, hogy a kevésbé ismert zenekarok is felléphessenek fesztiválokon, lehetőséget kapjanak minőségi hangstúdió-felvételtre, szakmai tanácsadásra a zsűri részéről.
a beküldött szerzeményeket két kategóriában (25 év alatti, valamint 25 év feletti) értékelte André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár, Hary Judit operaénekes és Gábora-Máté Éva zenész. A zsűri tetszését a következő dalok nyerték el: Az volt a kérdés (Ferencz Mari), Hosszú évek óta (Simó Annamária és zenekara), Mit ér (Még 5 perc), Nem számít (Alteregó), Pillantás (Vecker), Piskóta Panni (László Attila), Szemben az árral (Metalon).
„Mivel a program harmadik kiadásához érkeztünk, többet szeretnénk adni a versenyzőknek és a közönségnek egyaránt.
A másik nagy újdonság, hogy idén az Öröm a Zene magyarországi tehetségkutatónak vagyunk az elődöntője, így az első helyezettünk ennek a döntőjébe kerül” – részletezte a szervező alelnök.
Hozzátette, idén a Cseh Tamás-program (új nevén Hangfoglaló program) által kiválasztott két együttes az amatőr pop-rock-jazz fesztiválon vehet részt, egy zenekar pedig a Székelyföldi Peron Music tehetségkutató fesztiválon.
Mák Arany lapunknak arról is beszámolt, hogy kezdeményezésüknek köszönhetően eddig sok zenekar kapott fellépési lehetőséget, és többen is megköszönték, hogy az ifjúsági szervezet saját dalok írására ösztönözte őket.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!