
Fotó: A szerző felvétele
2010. február 15., 08:382010. február 15., 08:38
A rendezvényt immár évek óta úgymond kalákában szervezik meg, mindig a megye más településén – részletezte a Krónikának Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója.
A hét végén az időjárás is kedvezett a csíkszentkirályi farsangtemetésnek, ahol idén 12 falu vett részt: Alsósófalva, Csíkborzsova, Csíkcsicsó, Csíkszentsimon, Csíkmenaság, Csíkszentdomokos, Kászonaltíz, Gyergyóditró, Gyergyóremete, Gyergyószárhegy, Szentegyháza és Csobotfalva hagyományőrző csoportjai, így a helyi résztvevőkkel, érdeklődőkkel együtt megközelítőleg 600 személy volt kíváncsi az eseményre. „Az elmúlt évekhez képest előrelépést jelent, hogy nagyon
sok turista érkezett az alcsíki településre. Részvételüket már évek óta várjuk” – mondta lelkesen Ferencz Angéla.
A maskurák, jelmezek elmaradhatatlanok egy ilyen eseményen, felbukkantak a megszokott szereplők, többek között a cigány asszonyok, az álmenyasszonyok, Cibre vajda és Koncz király is. „Általában az alakoskodók, maskurába búvók férfiak, így a női szerepeket is ők játsszák el” – magyarázta az igazgató. Mint részletezte, az egyik legfontosabb elem a jelmezekben az ellentét, mint például egy hatalmas menyasszony, és egy kicsi, alacsony vőlegény, hiszen ezek a kontrasztok gerjesztik a humort a farsangtemetésen. „A csíkmenaságiaknál található meg az elesett leány figurája, aki gyermeke apját keresi – tőlük minden évben látni ezt” – idézte fel Ferencz Angéla.
Csíkszentkirály polgármesterétől, Székely Ernőtől megtudtuk, januárban kezdték szervezni a farsangtemetést, amit több szempontból is hasznosnak, jónak látott az elöljáró. „Elsősorban azért jó ez az alkalom, mert megmozgatja a falu lakóit, öreget, fiatalt egyaránt. Ugyanakkor fontos, hiszen összefogásból, közös erőből tud csak egy ilyen rendezvény megszületni” – hangsúlyozta az elöljáró. Hozzátette: jövőre ugyan más helyszínen szervezik meg a vándor farsangtemetést, ennek ellenére Csíkszentkirály saját utcáin is megünnepli a tél elmúlását.
László Erzsébet gyergyóremetei farsangoló arról beszélt a Krónikának, hogy valamennyi környékbeli falunak különböző receptje van a farsangi időszakra. Csíkszentkirályon például krumplis tésztából készült az idei csemege úgy, hogy a hozzávalókat összegyúrták, majd a kályha tetején megsütötték.
2011-ben egyébként Gyergyóremetére költözik a közös mulatás, egyelőre még nem tudni a pontos időpontot, de a készülődés már most elkezdődik, tudtuk meg.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.