
Falut épít a Törcsvári-kastély közelében Dacre Stoker, az ír származású Bram Stokernek – a Drakula regény írójának – az ükunokája.
2016. november 12., 12:212016. november 12., 12:21
A történelmi ihletésű miniatűr falut romániai fiatal vállalkozókkal együttműködve hozná létre. A területet már megvásárolták, de az építkezéshez szükséges pénzösszeg előteremtéséért adománygyűjtést szerveznek. Dacre Stoker Kanadában él, azonban európai gyökereihez és az itteni írókat megihlető legendákhoz továbbra is ragaszkodik. „Azt hiszem, hogy III. Vlad Dracul történetét szükséges egészen pontosan továbbítani ebben az országban, hogy ne keveredjen azzal a történettel, amelyet Bram Stoker alkotott Drakula grófról” – mondta el Dacre Stoker.
Kifejtette, a Stoker család tagjaként valamelyest felelősnek érzi magát a Bram Stoker műve okozta jelenség miatt. „Jó-e vagy rossz, a történet csodálatos, mindenekelőtt legendákon és babonán alapul. A szerző már nincs közöttünk, de amit hátrahagyott, az elszabadult a korlátai közül” – tette hozzá arra a tényre utalva, hogy ükapjának regénye megváltoztatta a világ Erdély történetéről alkotott képét.
A kezdeményezők nyolc házat fognak felépíteni, amelyek a Törcsvári-kastély környékére jellemző XVIII–XIX. századi településre hasonlók lesznek. A 6000 négyzetméteres területen felépülő épületegyüttes megközelítőleg 180 ezer euróba fog kerülni – jövő év márciusában fognának hozzá – és turisták elszállásolása lesz a rendeltetése. Az adománygyűjtés során legalább 70 ezer dolláros összegre számítanak, amely az első két ház felépítéséhez lesz elegendő.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!