
Eseménydús évadot tud maga mögött a Budapesti Operettszínház szubrettje, a sepsiszentgyörgyi Dancs Annamari.
2013. július 04., 16:422013. július 04., 16:42
Mint az énekesnő közölte, négy új szereppel bővült a repertoárja. „Boldog lehetek, hiszen két bűbájos szubrettszerep, a Marica grófnő Lizája és a Viktória Lia San komikái mellett egy rockoperett ősbemutató, az Ördögölő Józsiás női főszerepét, Jázminát és a Veled Uram című rockopera drámai karakterét is eljátszhattam. Valamennyi szerep igazi kihívást, sok munkát jelentett. A színházi évad végére úgy érzem, hogy a feladatokat, amelyeket kaptam, sikerrel teljesítettem\" – mondta el az énekesnő, aki a nyarat barcelonai aktív pihenéssel kezdte, majd a verőcei Erdélyország az én hazám elnevezésű világtalálkozón lépett fel, ahol műsorával nagy sikert aratott az Erdélyből elszármazott közönség előtt.
Az énekesnő számára a nyár további része szintén fellépéseket jelent Erdély-, Szlovákia-, Vajdaság- és Magyarország-szerte. Az egyik legrangosabb esemény augusztus 10-én a Nacsa Olivér által szervezett Operett a Duna fölött elnevezésű gála lesz a Budai Várban, ahol több mint száz szereplő mellett fellépnek olyan hírneves pesti operettszínészek lépnek fel többek közt, mint Dolhai Attila, Oszvald Marika, Peller Károly, Kerényi Miklós Máté, \"A nyaram koncert-dús lesz, ennek nagyon örülök. Jó lesz így feltötöltődni a nyáron, hiszen szeptemberben újra kezdődik a próbaidőszak, a Csókos asszony operett primadonnaszerepében lépek ismét a pesti közönség elé\" – mondta el az énekesnő.
Nacsa Olivérrel randevúzik Dancs Annamari
Dancs Annamri Nacsa Olivérrel randevúzik a Blikk értesülései szerint: az énekesnőt és a humoristát, aki egy operettgála producereként is dolgozik, a budapesti operettszínházzal szemben található kávéház teraszán kapták lencsevégre. Nacsa Olivér pár hónapja jelentette be, hogy vége a házasságának, hiába akarták megmenteni a kapcsolatukat volt feleségével. A humorista többször ellátogatott Németországban dolgozó párjához, de végül úgy döntöttek, elválnak útjaik. Most úgy nyilatkozott, találkozgat az énekesnővel, akinek testvére már szervezett is nekik erdélyi fellépéseket.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!