Hirdetés

Eseménydús évadot zárt Dancs Annamari

Eseménydús évadot tud maga mögött a Budapesti Operettszínház szubrettje, a sepsiszentgyörgyi Dancs Annamari.

Krónika

2013. július 04., 16:422013. július 04., 16:42

Mint az énekesnő közölte, négy új szereppel bővült  a repertoárja. „Boldog lehetek, hiszen két   bűbájos szubrettszerep,  a Marica grófnő Lizája és a Viktória  Lia San komikái mellett egy  rockoperett ősbemutató, az Ördögölő Józsiás női főszerepét, Jázminát és  a Veled Uram című rockopera drámai karakterét is eljátszhattam. Valamennyi  szerep  igazi kihívást, sok munkát jelentett. A színházi évad végére úgy érzem, hogy a feladatokat, amelyeket kaptam, sikerrel teljesítettem\" – mondta el az énekesnő, aki a nyarat barcelonai aktív pihenéssel kezdte, majd a verőcei Erdélyország az én hazám elnevezésű világtalálkozón lépett fel, ahol műsorával nagy sikert aratott  az Erdélyből elszármazott közönség előtt.

Az énekesnő számára  a nyár további része szintén fellépéseket jelent Erdély-, Szlovákia-, Vajdaság- és Magyarország-szerte. Az egyik legrangosabb esemény  augusztus 10-én a Nacsa Olivér által szervezett Operett a Duna fölött elnevezésű gála lesz a Budai Várban, ahol több mint száz szereplő mellett fellépnek olyan hírneves pesti operettszínészek lépnek fel többek közt, mint Dolhai Attila, Oszvald Marika, Peller Károly, Kerényi Miklós Máté, \"A nyaram koncert-dús lesz, ennek nagyon örülök. Jó lesz  így feltötöltődni a nyáron, hiszen szeptemberben újra kezdődik a próbaidőszak,  a Csókos asszony operett  primadonnaszerepében lépek ismét a pesti közönség elé\" – mondta el az énekesnő.

Nacsa Olivérrel randevúzik Dancs Annamari
Dancs Annamri Nacsa Olivérrel randevúzik a Blikk értesülései szerint: az énekesnőt és  a humoristát, aki egy operettgála producereként is dolgozik, a budapesti operettszínházzal szemben található kávéház teraszán kapták lencsevégre.  Nacsa Olivér pár hónapja jelentette be, hogy vége a házasságának, hiába akarták megmenteni a kapcsolatukat volt feleségével. A humorista többször ellátogatott Németországban dolgozó párjához, de végül úgy döntöttek, elválnak útjaik.  Most úgy nyilatkozott, találkozgat az énekesnővel, akinek testvére már szervezett is nekik erdélyi fellépéseket.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés