2011. december 28., 13:352011. december 28., 13:35
Az idén csaknem 300 brit gyürkőzött neki tizedszer az autóvezetési vizsgának. Az eredmény: több mint 200 megint megbukott, csak 88 szerezte meg a jogosítványt. 67-en voltak, akik épp tucatszorra rugaszkodtak neki a megmérettetésnek. Közülük mindössze 11-en vannak, akiknek sikerült, azaz még tucatnyian sem, hatból mindössze egynek nem kell folytatnia, vagy végképp feladni a próbálkozást.
A statisztikák szerint az első három nekirugaszkodásnál a vizsgázók 46-47 százaléknak sikerül a dolog, utána szépen romlik a hányad. A negyedszerre próbálkozók közül 44 százaléknak sikerül a vizsga, az ötödszörre menők 41 százaléka örvendezhet. A „hatodikosoknak” már csak a harmada nem bukik – újból.
Érdekes, hogy a tizennegyedszerre is nekivágók fele átment az idén átment a vizsgán, a 15. alkalommal nekiveselkedők közül viszont egy se.
Az adatok alapján a férfiak előbb levizsgáznak – sikeresen –, mint a nők: minden második férfi elsőre átmegy. A nőknek a 43 százaléka produkálja ugyanezt.
A brit bukáskirálynő – az elméleti részből – egy 26 éves nő, aki 90-szer vallott kudarcot. A gyakorlat „antikirálya” ugyanakkor egy férfi, ő 36-szoros „vesztes” – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.