Hirdetés

Erdélyi zenészek jelentkezését is várják Közép-Európa legnagyobb rock flashmobjára a bonchidai Bánffy-kastélyba

Nagy Zoltán, az Iskola Alapítvány elnöke és Gajda Ferenc, a CityRocks ügyvezető igazgatója •  Fotó: Oláh Eszter

Nagy Zoltán, az Iskola Alapítvány elnöke és Gajda Ferenc, a CityRocks ügyvezető igazgatója

Fotó: Oláh Eszter

Erdélyi rockzenészek jelentkezését is várják a szeptember 11-én megrendezendő CityRocks – Közép-Európa legnagyobb rockzenekara Bonchidán című eseményre, amely a maga nemében egyedinek számít térségünkben – hangzott el a keddi kolozsvári sajtótájékoztatón. A több száz zenész részvételével zajló koncerten a rockzene olyan klasszikusainak dalai fognak felcsendülni, mint a Queen, Black Sabbath, Metallica, Tankcsapda vagy az Alternosfera.  

Oláh Eszter

2021. július 06., 18:362021. július 06., 18:36

A CityRocks – Közép-Európa legnagyobb rockzenekara Bonchidán című rendezvény szervezői olyan zenei produkcióval akarják megörvendeztetni az erdélyi közönséget, ami nemcsak Erdélyben, de Romániában is újdonságnak számít.

A hagyományos eseményszervezéstől elrugaszkodva, a szervezők egy rockzenei flashmobbal (villámcsődülettel) rukkoltak elő, amelyen több száz zenész szólaltatja majd meg a rockzene legnagyobbnak számító klasszikusait.

Hirdetés

Így talált egymásra az Iskola Alapítvány szervezői csapata a szegedi CityRocks Hungary produkciós irodával, amely a fiatal rockegyüttesek felkarolása révén több száz zenésszel áll kapcsolatban.

A járványhelyzetre való tekintettel – a korábban kitűzött dátumok helyett – az esemény 2021. szeptember 11-én esedékes a bonchidai Bánffy-kastély udvarán.

A CityRocks Hungary célja, hogy az élő rock zenét minél több emberhez eljuttassa, illetve, hogy – a gyakorlott zenészek mellett – olyan amatőrök is koncertlehetőséghez juttassanak, akik eddig csak otthon, esetleg egy garázsban zenéltek egymásnak.

Az Iskola Alapítvánnyal közösen szervezett flashmob lesz a CityRocks első külföldi rendezvénye, amely által az erdélyi rockegyütteseknek és zenészeknek is lehetőségük nyílik hallatni hangjukat.

A Cityrocks hitvallása szerint a valódi hangszereken történő, közös zenélés – amely foglalkozástól, kortól és nyelvtől független – olyan együttműködést jelent, amely bármikor képes közönséget teremteni.

Gajda Ferenc, a CityRocks ügyvezető igazgatója a keddi sajtótájékoztatón megosztotta, mekkora öröm számára kitágítani az általuk szervezett flashmobok határait, bevonva az erdélyi zenészeket is. A koncertre olyan műsorlistával készültek, amely mind a zenészek, mind pedig a hallgatóság számára ismerősen csenghet.

„Tudván, hogy a könnyűzene anyanyelve az angol, megpróbáltuk a műsort is ennek fényében összeállítani” – mondta Gajda Ferenc. A tizenkét dalból álló repertoárral olyan klasszikusokat fognak megszólaltatni, mint a Queen Joan Jett, a Green Day Boulevard of Broken Dreams, a Black Sabbath Paranoid, a Depeche Mode Personal Jesus vagy Billy Idol White Wedding című száma.

A magyar vonalat a Tankcsapda Gyűrd össze a lepedőt című száma fogja képviselni, illetve az Alternosfera zenekar Ploile nu vin című számával a román rockzene is helyet kapott a szervezők által összeállított műsorlistán.

A dalok előzeteseit az érdeklődők a Tutorial Videos CityRocks nevű Youtube-csatornán találják meg.

A közös zenélésre, melynek lényege, hogy mindenki hozzátegye a saját részét, olyan alap zenei tudással rendelkező jelentkezőket várnak, akik el tudják játszani a műsorlistán szereplő számokat. „Megtanulod a legbonyolultabb szólót is? Játszd el! Vagy csak az akkordokat tudod pengetni? Pengesd! Füstöl a basszusgitár a kezedben? Jöhetsz! Vagy éppen csak a harmóniák alapjait tudod behúzogatni? Itt a helyed neked is!” – olvashatjuk a Cityrocks.ro honlapján, ahol az érdeklődők jelentkezését várják.

Nemcsak a zenészeket, az erdélyi rockzene kedvelőit is meg kívánja szólítani a bonchiai Bánffy-kastélyban szervezett esemény, amelyre a tizenhat év alattiak és a családok ingyenesen léphetnek be. A felnőtt résztvevőknek szánt, 25 lejes jegyből származó bevétellel az Iskola Alapítvány és a Cityrocks a Bánffy-kastély felújításához járul hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 07., péntek

Tengeri aknák, drónmaradványok a Dunában: a háború miatt veszélyben a delta ökoszisztémája

Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.

Tengeri aknák, drónmaradványok a Dunában: a háború miatt veszélyben a delta ökoszisztémája
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Támogatási kampánnyal segítenének a rászorulókon

„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.

Támogatási kampánnyal segítenének a rászorulókon
2025. november 06., csütörtök

Börtönbe vonul a bántalmazó manelés, ha megtalálják a rendőrök

Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.

Börtönbe vonul a bántalmazó manelés, ha megtalálják a rendőrök
2025. november 04., kedd

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet

Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Első ízben lett homoszexualitását nyíltan vállaló színész az év „legszexibb férfija”

Jonathan Bailey brit színész lett a People magazin történetének első nyíltan meleg férfija, akit „a legszexibb férfinak” választottak.

Első ízben lett homoszexualitását nyíltan vállaló színész az év „legszexibb férfija”
2025. november 04., kedd

Újra magyar kézben a Sziget, már a 2026-os fesztivál időpontja is megvan

Újra magyar kézben a Sziget: Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.

Újra magyar kézben a Sziget, már a 2026-os fesztivál időpontja is megvan
2025. november 04., kedd

Medve, játék, tanulás: fesztivál hozta közelebb a székely diákokhoz a környezetvédelmet

Csíkszentimrei diákok a Krónikának elküldött üzeneteikben mesélték el a tusnádfürdői medvefesztivállal kapcsolatos élményeiket. A rendezvényen nemcsak a medvéről tanultak, hanem arról is, hogyan lehet felelősen, biztonságosan együtt élni a természettel.

Medve, játék, tanulás: fesztivál hozta közelebb a székely diákokhoz a környezetvédelmet
Hirdetés
2025. november 03., hétfő

Charley Ottley román állampolgári esküt tesz

A Románia természeti szépségeit világszerte népszerűsítő brit újságíró és filmproducer, Charley Ottley hivatalosan is román állampolgár lesz. Az állampolgársági esküt november 6-án teszi le Bukarestben.

Charley Ottley román állampolgári esküt tesz
2025. november 02., vasárnap

Nobel-díjas tudós: az AI-forradalom gazdasági logikája nem hagy sok teret az emberi munkaerőnek

Az mesterséges intelligencia által hozott, úgynevezett AI-forradalom gazdasági logikája nem hagy sok teret az emberi munkaerőnek.

Nobel-díjas tudós: az AI-forradalom gazdasági logikája nem hagy sok teret az emberi munkaerőnek
2025. november 01., szombat

Egekben a várható lottófőnyeremények: esélyek és veszélyek

Közelít a mindenkori országos rekordhoz a hatoslottó várható főnyereménye Romániában, miközben a Joker játék már 25 éves története legnagyobb összegével kecsegtet.

Egekben a várható lottófőnyeremények: esélyek és veszélyek
Hirdetés
Hirdetés