Hirdetés

Erdélyi lemezbemutató körútra jön Tamás Gábor

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Szombattól kezdődően kéthetes turnén vesz részt a Svédországban élő közkedvelt énekes, aki tizennégy településen mutatja be a Szeresd az életet! című nagylemezét.

Szucher Ervin

2012. szeptember 27., 08:152012. szeptember 27., 08:15

Miután hatalmas közönségsiker övezte a budapesti Uránia Filmszínházban bemutatott legújabb lemezét, Erdélybe is elhozza legújabb dalait Tamás Gábor. Szombattól kezdődően kéthetes turnén vesz részt a Svédországban élő közkedvelt énekes, aki tizennégy településen mutatja be a Szeresd az életet! című nagylemezét.

Legújabb dalai mellett természetesen a régebbi, ismert slágereit is elhozza. A Menyhárt János, Miklós Tibor, Kaszás Péter, Bradányi Iván és más ismert magyarországi szerzők által írt dalokról a Magyar Kultúra Lovagja címmel kitüntetett táncdalénekes elmondta: annak dacára, hogy minden egyes lemezére valami újat próbál becsempészni, egytől egyig „Tamás Gábor-osak”.

„Mindeniket én hangszereltem, méghozzá úgy, hogy ezekben magamat tudjam adni és stílusukban is megfeleljenek a közönség elvárásainak” – mondta el. Arra a kérdésünkre, hogy minek alapján választotta lemezének címét, Tamás Gábor elmondta, hogy a szomorú tapasztalataiból kiindulva döntött e cím mellett.

„Nem akarok közhelyeket használni, de a Kárpát-medence magyar településeit járva-kelve mindegyre azt tapasztalom, hogy egyre kedvtelenebbek lettünk. Tudom, hogy a magyarságnak sokszor megvan erre az oka, hiszen rengeteg a rossz hír, amivel a média elözönli az emberek agyát. Mégis úgy érzem, hogy mindennek ellenére vagy talán éppen ezért meg kell keresnünk, és meg kell találnunk azt a legfontosabb valamit, amely nélkül nem lehet szép az élet. Ezt a valamit úgy hívják, hogy szeretet” – fogalmazott a kalotaszegi származású művész.
 

Két hét alatt tizennégy koncert

Tamás Gábor koncertkörútjának állomásai: szeptember 29.: Barót, 30.: Szentegyháza, október 1.: Gyergyószentmiklós, 2.: Csíkszereda, 3.: Kovászna, 4.: Sepsiszentgyörgy, 5.: Brassó, 6.: Székelyudvarhely, 7.: Kőhalom, 9.: Bethlen, 11.: Szászrégen, 12.: Marosvásárhely, 13.: Kolozsvár, 14.: Tordaszentlászló

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés