A Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója által létrehozott gyermekmentő szervezet közreműködésével erdélyi és partiumi gyerekek is részt vesznek az idei debreceni virágkarneválon.
2013. augusztus 19., 16:302013. augusztus 19., 16:30
A harminc gyermek és az őket kísérő nevelők Parajdról, Tusnádfürdőről, Gálospetriből, Székelyhídról, Marosszentannáról, valamint Csernátonból érkeztek Debrecenbe. A Böjte atya vezette szervezet fontos célja az Erdélyben sanyarú körülmények között élő gyermekek felkarolása. A partiumi gyerekek már vasárnap megérkeztek Debrecenbe, este ott voltak a helyi Szent Anna székesegyházban, ahol Böjte Csaba tartott szentmisét, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei pedig ministráltak - közölte hétfőn Kerekes Sándor, a Főnix Rendezvényszervező Kft. kommunikációs vezetője az MTI-vel. A Református Nagytemplom mögötti Emlékkertben tegnap Mezők liliomai - ég madarai címmel parajdi és tusnádfürdői gyerekek énekeltek, és közös énektanuláson vettek részt Berkesi Sándor Liszt Ferenc-díjas karnagy vezetésével.
A rendezvényen Kósa Lajos, Debrecen polgármestere is köszöntötte a gyerekeket, majd Böjte Csaba és Balogh Barnabás református lelkész közösen megszentelte az új kenyeret. A virágkarnevál megrendezése Debrecen városában mára már hagyományos fiesztává vált, a város legnépszerűbb turisztikai rendezvényévé, amely az államalapító Szent István király szentté avatásának napjához és az új kenyér ünnepéhez, augusztus 20-ához kötődik. Az eredetileg egy napos rendezvény napjainkban már egy teljes hétig tart, különböző programokkal, koncertekkel. Ezt koronázza meg az augusztus 20-án megtartandó virágkarnevál. Az Európában egyedülállónak számító esemény minden évben ígéretes esemény, hírneve évről évre nő.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!