2012. február 08., 08:252012. február 08., 08:25
Bereczki Zoltán EMeRTon-díjas magyar színész, énekes, zenei producer, felesége pedig Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas színművész. Bereczki Zoltán 2001-ben végezte tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán. Ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze Száz év címmel.
2004-ben zenei producerként is bizonyított: ő készítette az Operett Angyalai formáció hangszerelését és az operettszínház Mozart! című produkciójának CD-jét. Az ő nevéhez fűződik a 2005-ben megjelent magyar nyelvű Rómeó és Júlia - CD is. 2005-ben Súgó Csiga díjat, 2006-ban Emerton-díjat kapott az év musicalszínésze kategóriában. Rendszeresen fellép a Magyar Televízió Csináljuk a fesztivált című műsorában, amelynek egyik sorozatát 2007-ben megnyerte. 2011-ben részt vett a Tv2 Nagy Duett című műsorában, ahol Peller Mariannal alkotott duettpárost. 2012-ben felkérték a TV2 Megasztár 6 című műsorában zsűritagnak.
Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas színművésznőt 2005-ben vette feleségül, aki 2001 óta a Budapesti Operettszínház tagja, és része az Operett Angyalai formációnak is.
A koncertre jegyeket 35 lejtől kezdődő áron lehet már elővételben vásárolni: Marosvásárhelyen a Kultúrpalota jegypénztáránál, Székelyudvarhelyen a Star Rádiónál, az Ifjúsági Házban és a Heti Hirdető székházban, valamint Sepsiszentgyörgyön a művelődési ház jegyirodájában és a Háromszéki Tanácsadó Irodában. A művészek március 5-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában, 6-án Székelyudvarhelyen, a felújított Ifjúsági Házban és március 7-én Sepsiszentgyörgyön, a Szakszervezetek Művelődési Házában lépnek fel, minden alkalommal este 8 órától.
Az Európai Unió tagállamai közül 2024-ben Bulgáriában és Romániában volt a születéskor várható legalacsonyabb élettartam, 75,9, illetve 76,6 év, míg az uniós átlag 81,7 év, 0,3 évvel magasabb, mint 2023-ban – derül ki az Eurostat adataiból.
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.
Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.
Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.
Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.
A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.
Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.