Hirdetés

Erdélyben is megünneplik a Magyar Tudomány Napját

Erdélyben is megünneplik a Magyar Tudomány Napját, többek közt Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is szerveznek a jeles naphoz kapcsolódó rendezvényeket.

Kiss Judit

2013. november 04., 19:122013. november 04., 19:12

Csíkszereda szülötte, a post mortem Magyar Örökség díjjal kitüntetett Venczel József társadalomkutató emlékére szervezett két napos, hétfőn és kedden szervezett rendezvénysorozatttal ünnepel a székelyföldi város – az ünnepség a Magyar Tudomány Napjának hivatalos rendezvénye. Venczel József születésének 100. évfordulója alkalmából egyébként emlékkonferenciát szerveznek Kolozsváron is, november 8-án a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet Sociologica épületében. Az 1913-ban született Venczel József a kolozsvári egyetemen tanult, s ugyanott doktorált is 1939-ben. Végzettsége szerint jogász, de tudományos munkásságát a szociológia területén fejtette ki, főleg a falukutatás és népességkutatás vonatkozásában. Kolozsváron Venczel József életéről, pályájáról, oktatói és kutatói munkásságáról értekeznek.

Robotok, műholdak

Sepsiszentgyörgyön a Magyar Tudomány Ünnepe tiszteletére a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron terme lesz a helyszíne szerdán 17 órától a Kísérletek emberközelben című rendezvénynek, amely előadások és bemutatók révén hozza a közönség elé egy, a városban működő tudományos műhely munkáját. A rendezvény első részében Robot és műhold a kólásdobozban címmel a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Tudósklubjának tagjai beszélnek nagy visszhangot kiváltó kísérleteikről, méréseikről, eredményeikről. Szó lesz a norvég NAROM űrkutatási oktatóközpont által diákok számára kiírt kutatási programról és az Andoya Rocket Rangen fellőtt mini-műholdas mérésről, de arról is, hogy hogyan lesz egy ötletből, a barkácsolásból működő robot vagy versenydíjas autó.

Ezt követően CERN avagy Nobel-díjas részecskék a gyorsítóban címmel Pető Mária fizikatanár, a Tudósklub irányítója tart előadást a genfi részecskegyorsítóval kapcsolatos helyszíni tapasztalatairól. Az előadó beszélni fog arról, hogy mi is zajlik a CERN-ben, hogyan lesz egy kutatásból Nobel-díjas eredmény, megalapozott-e vagy sem a félelem a részecskegyorsítóban kialakuló fekete lyukaktól, illetve, egyáltalán, vannak-e \"angyalok és démonok\" tudományos környezetben.

A tudomány megőrizte méltóságát

A velünk élő, általunk változó és minket változtató tudományról szól az idei Magyar Tudomány Ünnepe - hangsúlyozta a rendezvénysorozat hétfői megnyitóján Pálinkás József, az MTA elnöke a veszprémi Pannon Egyetemen. Az akadémia elnöke beszédében kiemelte: 2013-ban a Magyar Tudomány Ünnepe a közeli és megismerhető tudományról szól, arról, amely követi és irányítja az emberi társadalmak életét, és amely mögött kutatók valóságismerő, áldozatos munkája áll. Ez a tudomány közös, osztozik benne tudós a laikussal, kutató a kutatási eredmények használóival. A Magyar Tudományos Akadémia idei programsorozata a magyar tudósokat, a tudomány eredményeit és magát a tudományt ünnepli: a világ megismerésének hiteles módszerét és szemléletét, a világ jobbá tételének szándékát, a tudás örömét és élményét. Az MTA elnöke hangsúlyozta, hiába igyekeztek sokan az emberi nagyravágyás eszközévé tenni, ideológiák kiszolgálójává alacsonyítani, vagy mítoszok közé sorolni, a tudomány megőrizte méltóságát és megmaradt az, ami volt: különleges emberi tevékenység, a megismerés évezredes, hiteles és kipróbált módszere, és az ebből megszülető, érvényesnek elfogadott tudás összessége. Mint hozzátette, az igazi tudós és az igazi tudás mindig reális és szerény, mindig pontos és felelős.

A mindennapok formálója

Pálinkás József szerint a tudás és a tudomány az elmúlt évszázadokban egyrészt elképesztő hatalmat adott az ember kezébe, másrészt elválaszthatatlan része lett a mindennapi életnek. Rámutatott arra, hogy a tudomány hatalmát korunkban legjobban az ipari méretű energiatermelés és a természeti folyamatokba való érdemi beavatkozás szemlélteti. Mindkettőnek van jó oldala, hiszen nem kell nehéz munkával házat építeni, élelmiszert előállítani, mert megteszik helyettünk a gépek, míg a gyógyszerek és az orvosi eljárások megelőzik a betegségeket, meggátolják a testi szenvedést és meghosszabbítják életünket. A nehézségekről szólva az akadémia elnöke az emberi kapzsiságot emelte ki, amely a Föld erőforrásait fenyegeti. Az Akadémia elnöke hangsúlyozta, hogy csak az etikus tudomány teheti jobbá az emberi közösségek életét és csak az etikus emberi közösségek képesek jól használni a tudomány eredményeit. Ezért amikor a magyar tudományt ünnepeljük, mindig gondoljunk a felelősségre, amellyel művelése és eredményeinek hasznosítása jár - tette hozzá. A tudomány nemcsak hatalmi tényező, hanem mindennapjaink kísérője és formálója is - mondta Pálinkás József, hozzátéve, hogy életünket mélyrehatóan változtatták meg a tudomány eredményei, olyan mértékben, hogy a tudomány felhasználásával létrehozott technikai környezet ma a világ jelentős részén éppen olyan alapvető életfeltétel, mint a természeti környezet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés