Hirdetés

Erdélyben is fellépnek a „tánc urai”

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben is láthatja a közönség a világhírű Lord of the Dance című előadást, a világklasszis rendező és koreográfus, Michael Flatley az ír folklór alapjaira épülő táncos „utazását".

Kiss Judit

2014. március 05., 18:052014. március 05., 18:05

Temesváron március 11-én az Olimpia csarnokban, a kincses városban március 12-én a Horia Demian sportcsarnokban, Bukarestben pedig 14-én a Palotateremben lép fel a világhírű társulat. Jegyeket az www.eventim.ro-n lehet vásárolni.

A produkció egyébként a napokban Magyarországon turnézik, több városban is. Sajtóértesülések szerint Flatley nem jön el a kincses városba, magyarországi lapok azt írták, hogy amennyiben egészségi állapota engedi, az ottani előadások végén, a finálé jelenetben színpadon is láthatja közönség az 55 éves koreográfust a Tánc Urának szerepében.

A produkcióban ugyanis Flatley egy ideje már nem szerepel, az előadás az 1996-os bemutató óta mégis példátlan sikernek örvend, eddig mintegy 120 millió néző látta világszerte. Flatley karrierje az 1980-as években kezdődött, a nemzetközi áttörést az 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon bemutatott szám jelentette, amely a két évvel későbbi Lord of the Dance produkcióban teljesedett ki.

Négyszáz alkalommal a címszerepet is maga Flatley táncolta, és több egyéni kategóriában bekerült a Guinness rekordok könyvébe, többek között mint a legjobban fizetett táncos, illetve a legmagasabb összegre (40 millió dollárra) biztosított lábak és a világ leggyorsabb lábainak \"tulajdonosa\".

A 600 jelmezt felvonultató előadásban részt vevő 50 táncos többsége fiatal, átlagéletkoruk 22 év. A Lord of the Dance mintegy két évtizedes sikertörténete során a show a leglátványosabb színpadi átalakuláson 2010-ben ment át. Az új kosztümökkel, vizuális és fénytechnikai újításokkal feljavított produkció kedvéért Flatley néhány ünnepi előadáson akkor eltáncolta a főszerepet, de az aktív színpadi jelenléttől már jóval korábban, 2006-ban végleg visszavonult. Ő maga a háttérben dolgozik, táncosait válogatja és képzi.

A Los Angeles Times által „varázslatos kalandnak\" nevezett előadásban négy magyar táncost – Krén Andrea, Papp Zoltán, Krén András, Lukács Márton – is láthat a közönség, akik már évek óta tagjai a társulatnak. Az előadás az ír folklór alapjaira épülő utazás az időben, a Jó és a Gonosz klasszikus meséje. A történet kibontakozása során a Kis Lélek segít a Tánc urának megvédeni az embereket Don Dorcha, a Sötét úr ellen, miközben a nézők lehengerlő ízelítőt kapnak az ír és a ritmikus kelta táncból.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés