Hirdetés

Erdélybe ért a mobilos Pokémon-láz

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Bár még nincs egy hete, hogy Közép-Kelet-Európában hivatalosan is letölthető a kimondottan okostelefonokra fejlesztett Pokémon Go játék, hihetetlenül gyorsan megteltek a nagyobb városok utcái mobiljukra meredő, lótó-futó fiatalokkal, és nem csak, bár jellemzően a tizen-huszonéves fiúk körében terjedt el „vírus”.

Bálint Eszter

Veres Réka

2016. július 24., 09:282016. július 24., 09:28

2016. július 24., 12:092016. július 24., 12:09

A játék a kilencvenes években megjelent, igen népszerű japán rajzfilmsorozat, a Pokémon továbbgondolása. A rajzfilmsorozat Ashről és kis sárga barátjáról, Pikachuról szól, utóbbit talán az idősebbek is felismerik, hiszen ezelőtt néhány évvel a gyerekholmik még a sárga, kedves szörnyecskével voltak tele. Viszont már majdnem feledésbe merült, amikor a Pokémon Gónak elkeresztelt játékot piacra dobták. Az immár milliók által letöltött alkalmazás egyébként egy április elsejei tréfából inspirálódott, aminek során a vállalat pokémonokat rejtett el a Google Map térképein – árulta el a fejlesztő Niantic csapatának egyik tagja, Kavasima Maszasi.

Új szavakat tanul Erdély

A közismert szörnyecskék viszont azóta megjelentek az erdélyi és partiumi települések utcáin is. Még mielőtt valaki megijedne, tisztázzuk: csak az okostelefonokra letöltött alkalmazás segítségével és csak a mobil képernyőjén válnak láthatóvá, amikor a játékos éppen arra jár. Ez különbözteti meg egyébként a leginkább az eddigi számítógépes és telefonos játékoktól a Pokémon Gót: nem lehet egy szobában ülve játszani, hanem ki kell menni az utcákra, az alkalmazás elindításával pedig térkép vezet a különböző célpon­tok felé.

És bőven akad járnivaló. A térképen a fejlesztő Niantic feltüntette az úgynevezett PokéStopokat, amelyek általában helyi nevezetességek, műemlékek közvetlen közelében találhatók, a játékosok itt szerezhetnek maguknak különböző, a játék során elengedhetetlen eszközöket. A képernyőn emellett megjelennek az úgynevezett Gymek, vagyis arénák, ahol egy bizonyos szintet elérő játékosok összemérhetik erejüket, természetesen pokémonjaik közvetítésével. A kis szörnyek hollétéről viszont semmit nem árul el a térkép, mindössze onnan lehet sejteni, hogy merre lehet a következő, hogy a virtuális térben falevelek szállnak egy-egy ponton. Azok pedig, akik a lehetséges 250 pokémonból már több tucatnyit begyűjtöttek, megerősítették, rengeteg kilométer van már lábukban.

Tele van Várad pokémonokkal

Nagyváradon például az éppen vakációzó gimnazisták, egyetemisták napi 8–10 órát is róják a várost – tőlük tudjuk például, hogy a lakónegyedek legmélyebb bugyraiban is találtak igen értékes szörnyecskéket, miközben a városközpontot róva, sokszor csak a legértéktelenebbekbe „botlik bele\" az ember.

Akiknek pedig más elfoglaltságuk is akad, mint egész nap pokémonokra vadászni, általában este mozdulnak ki. Ilyenkor megtelik többek között a színház előtti tér, a Nagyvásártér az ismeretlen katona szobra környékén, a Lotus pláza bejárata előtti járdarész, de más lakónegyedekben is vannak gyülekezési pontok, amikor pedig a Facebook közösségi portálon a játékosok által létrehozott csoportban jelzik egy ritka pokémon felbukkanását, akkor biztos, hogy perceken belül több tucatnyian lesznek az adott helyen.

És bár a játék a versenyszellemre épül, nagyon sokan készségesen jelzik, hogy hol mit találtak, mint ahogy a szörnyecskék becsalogatására alkalmas csalik elhelyezéséről is értesítik egymást a csoport tagjai, akik egyébként három csapatra – kék, piros, sárga – oszolva harcolnak egymás ellen az arénákban.

Udvarhelyre is begyűrűzött a láz

Nyüzsögnek a játékosok Udvarhelyen is, az arénák közelében rengeteg telefonbámuló járókelőt lehet látni. A tizenhét éves középiskolás, akivel szóba elegyedtük, egy hete töltötte le a játékot okostelefonjára, azóta már száz pokémont gyűjtött össze. A játékot csak akkor kapcsolja be, amikor a városban sétál, viszont van olyan ismerőse is, aki napi tíz órát is játszik. Szerinte főként a tizenévesek és huszonévesek kedvelik a játékot, de azt tapasztalta, hogy a felnőtteket is érdekli. A kedvenc befogott pokémonja a sárga Pikachu, amit a Bethlen negyedi-parkban talált.

Székelyudvarhelyen a Szabók utca környékén találkozott a legtöbb szörnnyel, körülbelül huszonöttel egyszerre. „Szerintem azért játsszák ilyen sokan, mert kimozdítja az embereket a házból, nem lehet otthonról is játszani, fel kell fedezni a várost. Én is azért kezdtem el játszani, mert a játék tétje, hogy mennyit mozog a játékos\" – avatott be. Balesetveszélyes helyzetbe is került, miközben kereste a lényeket, hiszen belemerül telefonjába, annak ellenére, hogy a játék folyamatosan figyelmeztette, hogy figyelni kell a külvilágra.

Vidéken kevés van, nagyvárosban hemzsegnek

Kecskés Tamás huszonöt é­­ves egyetemi hallgató arról számolt be, hogy a játék hivatalos megjelenésekor Gyergyószárhegyen volt, ahol csak néhány pokémonnal találkozott, ám most Kolozsváron van, ahol hemzsegnek a virtuális szörnyek, főleg a bevásárlóközpontokban, ahol még PokeStopok és küzdőterek is vannak. „Láttam a buszon is velem egyidős fiatal férfiakat, de gyermekek is játszani\"– mesélte.

Felfigyelt arra, hogy a parkokban is nagy az aktivitás, felelevenített egy esetet, amikor egy kisgyermek az édesanyját kérte, hogy tartsanak ellenkező irányba, mert arra lehet gyűjtögetni. A játék hazai megjelenése óta Tamás hatvanöt pokémont gyűjtött – számára nosztalgikus a játék, hiszen gyermekkorában ismerkedett a mesefigurákkal, nem hiszi, hogy ekkora hatása lett volna rá, ha hasonló, de más figurákkal futó játék jelenik meg.

PokéSéta a kincses városban

A kincses városban egyébként PokéSéta néven érdekes kezdeményezés is indul. Mint a Korzo Egyesület lapunkhoz eljuttatott közleményéből megtudhatjuk, július 23-án, szombaton 16 órára az Uránia-palota elé vártak mindenkit, aki nem szeret magányosan szörnyecskékre vadászni. A PokéSéta kettős célt szolgál: egyrészt közösséget teremt, összehívja mindazokat, akik érdeklődnek a játék iránt, másrészt pedig megismerteti a valós környezetet, amelyben a játékosok mozognak. Az épületek és terek bemutatása mellett a Pokémonok története sem fog hiányozni a sétáról\" – áll a szervezők lapunkhoz eljuttatott felhívásában. A séták egyébként ingyenesek, a végén lehetőség nyílt adományozásra.

Nem balesetmentes

A kifürkészhetetlen játék miatt nem egy szokatlan eset történt a nagyvilágban, nem hiába intette óvatosságra a játékosokat a hét elején a román rendőrség is. „Meg tudjátok találni a pokémonokat a közlekedési szabályok betartásával is, megvédve magatokat és környezeteteket\" – áll a felhívásában. Mint a rendőrség is emlékeztetett, más országban történtek már balesetek az okostelefonos játék miatt.

Angliában például földalatti romok közé szorultak a pokévadászok, Amerikában pedig lelőttek olyan játékosokat, akikről azt hitték, hogy betörők. Szerdán egy guatemalai 18 éves fiatal unokatestvérével egy épületbe tört be, hogy pokémonra vadásszon, ám az egyik helybéli lelőtte, mert rablónak hitte. A játékosok nemcsak virtuális szörnyekre akadtak, hanem többek között elhagyott állatokra, de az egyik játékos egy holttestre is rábukkant. New Yorkban és Washingtonban pedig nagyméretű lökdösődés alakult ki, amikor egy ritka pokémon jelent meg az egyik helyszínen, de volt olyan eset is, hogy drogcsempészeknek vélték a rendőrök a játékosokat, akik túl sok időt töltöttek a parkban.
A szarajevói magyar nagykövetség arra hívta fel a Bosznia-Hercegovinába látogató magyar állampolgárok figyelmét, hogy a játék nem veszi figyelembe az aknamezőket, így legyenek figyelemmel az azokat jelző táblákra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés