
Kárpát-medence-szerte rendezvényeket szerveznek a napokban a népmese ünnepén, amelyet a nagy mesemondó, Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án tartanak.
2016. szeptember 28., 19:212016. szeptember 28., 19:21
Az olvasásra buzdító mozgalmat a Magyar Olvasótársaság kezdeményezte 2005-ben. „A nap célja, hogy a könyvtárosok, óvónők, pedagógusok, a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé\" – írják a szeptember 29–30-án Nyíregyházán és Beregszászon tartandó XII. Országos népmese-konferencia szervezői.
A népmese ünnepét Erdélyben is számos településen megtartják: többek közt Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon, de falvakban is. Marosvásárhelyen az Ariel Bábszínházban pénteken 17 órától ügyességi próbákat szerveznek 4–9 éveseknek, 17.30-tól pedig Kádár Annamária Lilla és Tündérbogyó című mesekönyvét mutatják be.
Kézdivásárhelyen a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár csütörtökön szervez könyvkiállítást Benedek Elek műveiből, ugyanakkor meseolvasásra és papírszínházi előadásra is számíthatnak az érdeklődők. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban csütörtökön és pénteken a Székely Tündérország elnevezésű program keretében ünnepelnek. Benedek Elek meséi közül 6.–11. osztályos diákok fognak felolvasni, közönségük pedig a 0.–4. osztályos iskolások lesznek. Az iskola könyvtárának olvasótermében meseolvasásra és filmnézésre számíthatnak a résztvevők, emellett udvari bált is rendeznek Székely Tündérországban, mesét visznek színpadra, festenek, rajzolnak és osztály-meséskönyveket készítenek a diákok.
A népmese napját pénteken 17 órától a nagyváradi várban ünnepli a Lilliput Társulat Mentsük meg a királykisasszonyt! címmel, Az égig érő fa című darabot adják elő és közös királylánymentő akciót szerveznek. A bihardiószegi 1-es számú általános iskola A népmese napja címmel szervez tevékenységeket csütörtökön és pénteken az osztálytermekben és a könyvtárban. A kisiskolásoktól a gimnáziumi osztályokig a magyar és román ajkú gyerekek is népmeséket olvasnak és dolgoznak fel, ezen kívül báboznak, rajzolnak és plakátokat készítenek, amelyekből az intézmény könyvtárában kiállítást rendeznek be. A Maros megyei Nagybúnban mesevetélkedőt szervez pénteken a fehéregyházi általános iskola. A diákoknak hét tréfás próbatételen kell részt venniük ahhoz, hogy a végén mindenki megkapja a jutalmát.
A rendezvényeknek Erdély-szerte az a céljuk, hogy megszerettessék a gyerekekkel az olvasást, a népmesekincset. „A népmese az élőbeszéd művészete, amelyben a mesemondó és a hallgatók között varázslatos kapcsolat jön létre, a közönség közbeszólásaival alakíthatja a mese folyamatát, de soha nem térhet le a mese szabályainak ösvényéről. A mesenyelv ismerete az összetartozás élményével ajándékozza meg a mesét hallgató felnőtteket és gyerekeket. A máig tartó néprajzi gyűjtések lehetőséget adnak, hogy meséinket újratanuljuk, s ha megismertük őket, visszahelyezzük a mindennapi életünkbe, ahol gyerekeinkkel együtt megtaláljuk önmagunkat a boszorkányok, királyok és szegény legények között\" – olvasható a magyarországi Országos Pedagógia Könyvtár és Múzeum honlapján.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!