Hirdetés

Erdély-szerte felcsendült a Gaudeamus

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Erdély-szerte ünneplőbe öltözött, virágokat tartó diákokat lehetett látni a hétvégén az utcákon, a ballagási ünnepségek egyszerre jelentették számukra eddigi életük lezárását és valami új kezdetét, de természetesen a közelgő érettségi vizsgák is izgalommal töltik el őket.

Krónika

2015. május 31., 21:132015. május 31., 21:13

Marosvásárhely egyetlen magyar tannyelvű középiskolájában, a Bolyai Farkas Gimnázium pénteki ballagási ünnepségén természetesen a hagyományos fekete szoknya/nadrág, fehér ing és Bocskai-nyakkendő volt a diákok ünnepi öltözéke.

Ahogy Bálint István, a Bolyai igazgatója fogalmazott, megint az egyik legerősebb évfolyam búcsúzott az iskolától. Az életre készítette fel őket az iskola, ahonnan kirepülve kipróbálhatják magukat. A Református Kollégium igazgatója, Benedek Zsolt arról beszélt, hogy mi volt az iskola feladata.

Tamási Zsolt, a Római Katolikus Főgimnázium igazgatója ünnepi szónoklatában azt hangsúlyozta, hogy „áldott állapotban van az iskolájuk, hiszen már megfogant, de még születés előtt áll”. Utalva ezzel arra, hogy jövőre új helyszínen – ráadásul ott, ahol 1948-ban megszűnt a római katolikus gimnázium – kezdhetik el a következő tanévet a diákok.

Az önkormányzat részéről Peti András vásárhelyi alpolgármester két jó hírt jelentett be: elmondta, hogy a testület megszavazta a tantárgyolimpiák legeredményesebb résztvevőinek támogatását, valamint azt, hogy 200 ezer lejt különítettek el a városi költségvetésből a Bolyai számítástechnikai felszerelésének fejlesztésére. A szülők részéről Jeszenszky Attila látta el jó tanácsokkal a végzősöket, majd Kirsch Attila, a Bolyai Farkas Gimnázium és Református Kollégium Öregdiákok Baráti Körének elnöke emlékeztette a ballagókat, hogy egyszer minden véget ér, és az álmokat valósággá kell formálni.

A legvégén került sor a ballagásra, amikor az alma mater főkapuján, amelyet az évnek ebben a szakában szoktak megnyitni, osztályfőnökükkel az élen sorra kivonultak az osztályok, körbejárták az iskola előtti parkot, megkerülték a két Bolyai szobrát, és visszatértek az iskolaudvarra, ahol szülők, hozzátartozók fogadták őket.

Csíkban is ünnepeltek

A csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban is pénteken tartották a ballagási ünnepséget. A nagy múltú iskola a héten ünnepelte névadásának huszonötödik évfordulóját. A sportpályáján tartott ünnepségen Varga László igazgató köszöntötte a 181 ballagót. Idén 115 lány és 66 fiú búcsúzott az alma matertől.

„Fényévekre vagytok már a gyerekkortól, és fényévnyi hoszszú a jövőtök is. 18 évesnek lenni, kiballagni az iskolából olyan életszakaszt jelent, amely felfelé ível, mint a Nap pályája ilyenkor, a nyári napforduló előtt. Azt kívánjuk nektek, hogy ne fussatok a szivárványok után, hanem mindig tisztán, nappali világosságban lássátok a célokat és a feladatokat, az értékeket, amelyekért érdemes élni” – fogalmazta meg jókívánságait Varga László.

A szintén csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium 89 végzőse szombaton ballagott. Az ünnepség szentmisével kezdődött a gimnázium kápolnatermében, majd megkoszorúzták Márton Áron és Majláth Gusztáv Károly püspök mellszobrát. A nap ünnepeltjei a Gaudeamust énekelve sorakoztak fel a gimnázium mögötti sportpályán, a szülők, hozzátartozók és barátok gyűrűjében.

Tamás Levente, a gimnázium igazgatója beszédében arra hívta fel a végzősök figyelmét, hogy feladatuk a megismerésre való törekvés kell hogy legyen. A bérmakörútjáról hazatért Tamás József püspök rámutatott arra, hogy bár nem egyformán kaptuk Istentől a talentumainkat, de mindenki kapott Istentől ajándékot, és mellé azt a feladatot, hogy azt kamatoztassa.

A szülőföld is üzent

Székelyudvarhelyen is sokaknak szólt utoljára a csengő: a Páli Szent Vince Általános Egészségügyi Asszisztensképző ötvenkét növendéke, a Kós Károly Szakközépiskola négy nappali tagozatos osztályának 116 tanulója, a Tamási Áron Gimnázium 145 diákja, a Bányai János Műszaki Szakközépiskola 79 gimnáziumi és 58 szakközépiskolás hallgatója búcsúzott el, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolából pedig 49 végzős ballagott.

„Oka van annak, hogy hová születtetek, oka van annak, hogy Gyergyószentmiklóson, ebben az intézményben tanultatok, tanáraitokat és diáktársaitokat megismertétek, hogy itt éltek, és ezer szál fűz benneteket ehhez a közösséghez, városhoz. Nem céltalanul sodródtok az életben. Hinnetek kell abban, hogy feladatotok van, amelyre ti vagytok leginkább képesek” – hangzott el a város önkormányzatának üzenete a csütörtöki gyergyószentmiklósi ballagási ünnepségeken. Gyergyószék oktatási intézményeiben összesen mintegy 500 diák énekelte a Gaudeamust a hétvégén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés