
Fotó: Veres Nándor/archív
Erdély-szerte egyre több gondot okoznak az emberekhez közel merészkedő medvék: az elmúlt időszakban többek közt Tusnádfürdőn, a Szent Anna-tónál, Marosvásárhelyen, Gyergyó környékén és Brassóban is többször látták a nagyvadakat, amelyek sok helyen károkat okoztak.
A három bocsával Tusnádfürdőn kószáló anyamedve befogására engedélyt adott a környezetvédelmi minisztérium, így mihelyt lehet, az állatokat elkábítják, speciális ketrecbe teszik és egy másik megyébe szállítják.
A Hargita megyei környezetvédelmi ügynökség vezetője, Domokos László az Agerpres hírügynökségnek elmondta, Hargita megyében idén 46 esetben történt vadállatok által okozott kár, az esetek döntő többségében medvék garázdálkodtak. Tavaly összesen 177 vadkár történt, 101-et medvék okoztak. A fürdőváros polgármestere, Albert Tibor úgy nyilatkozott, minél hamarabb el kell szállítani a medvéket a településről, hiszen veszélyt jelentenek a környékbeliekre és a turistákra nézve.
A Szent Anna-tó partján is közel merészkednek az emberekhez a nagyvadak: két bocs rendszeresen ott bóklászik a turisták körül, és élelmet keres, sőt az ételszagú csomagokat is megközelítik, és egyáltalán nem félnek a turistáktól – derült ki a román közszolgálati tévé által nemrég készített kisriportból. Kerezsi László, a védett területet adminisztráló csíkkozmási Ecos Klub elnöke arra hívta fel a látogatók figyelmét, hogy ne etessék a medvéket, hiszen vadállatokról lévén szó, teljesen kiszámíthatatlan, mikor támadnak. Mint kifejtette, már értesítette az illetékes hatóságokat, hogy szállítsák el a tó partjáról a két mackót, de még nem kapott választ, holott ahogy nőnek az állatok, annál valószínűbb, hogy rátámadnak az emberekre.
A napokban riadalmat keltett a marosvásárhelyiek körében is, hogy a somostetői erdőben, az állatkert mögött barnamedvét láttott egy edző. A férfi gyakran fut fiatalokkal is a Vásárhely melletti erdőben, de első alkalommal találkozott medvével. A hegyimentő-szolgálat az eset kapcsán közleményt adott ki, amelyben figyelmeztette a túrázókat, sportolókat, hogy lehetőleg csoportosan járjanak, szaladjanak. Ugyanakkor táblákat fognak kihelyezni, amelyeken felhívják a figyelmet a medvével való találkozás veszélyeire.
Kérdésünkre a Milvus Csoport emlősvédelmi munkacsoportjának létrehozója elmondta, a medve sokkal jobban fél az embertől, mint fordítva, ezért ha megpillantja, rögtön elmegy a környékről. Kecskés Attila szerint sokkal valószínűbb, hogy a medve érzi, látja meg először az embert, mint fordítva. „Az, hogy a somostetői erdőben, az állatkert mögött látott valaki medvét, nem ad okot ijedelemre” – mondta a szakember, akitől azt is megtudtuk, hogy mivel a medvék óriási utat tesznek meg naponta, akár ötven kilométernél is többet, s különböző vadászterületeik vannak, nem lehet pontosan megmondani, hogy Maros megyében vagy a környező megyékben mekkora az állomány.
„Saccolni sem lehet, mint ahogy azt sem, hogy a város főterén épp most hány ember van. A medvékkel is ez a helyzet, állandóan mozognak, így nem lehet tudni, hogy egy adott pillanatban hányan vannak egy adott területen” – fejtette ki a szakember. Kecskés Attila hangsúlyozta, mivel nem lehet kiszámítani, hogy a medve hogyan fog viselkedni az emberrel való találkozáskor, amennyiben mi vesszük észre előbb, beszéljünk hangosan, lépés közben lábunkat csapjuk a földhöz, és semmiképp ne próbáljunk még jobban a közelébe férkőzni.
„Elsősorban azok a példányok veszélyesek, amelyek az ember közelségéhez vannak szokva, bejárnak a településekre eledelért, illetve azok, amelyek az ember által kihelyezett etetőkhöz járnak szokva” – mondta a Milvus munkatársa. Kecskés Attila azt is elmondta, a medvék akkor jönnek be lakott területre, ha az ételmaradékokat is tartalmazó kukákat nem ürítik rendszeresen, a szag pedig odacsalja őket.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!